Házi Tájékoztató, 1944. augusztus

1944-08-02 [1998]

H oi/GrVÍ6 He * Mér az is, ami eddig történt, minden bizonnyal dicsőséges történet, nem csupán azért, mert felszabaditjük Eranci-,crszág területeit a kegyetlen szolgaság alél. hanem azért is, mert az igaz bajtársiasság kötelékeiben egyesit lük nyugat nagy demokráciáit ós a világ angolul beszélő neneit, - Ez mind, amit'na a Csatomén tuli jelenlegi hadmüvel••, bről mondani óhajtok. X képviselő urak köpessék nagy figyelemmel ezeket az eseményeket azokra a részletes és kitűnő leírásokon keresztül, amelyek a sajtóban jelennek meg. A lap­jelentése* igen gyakran jóval Megelőzik a hivatalos híradást ós , a jelentések nem nelytelének, mert bármire, ami nem hivatalosan hangzik el több gondot kell forditami. A sajtó igaz képet fest erről a jelenlegi küzdelemről, amelv ottüonunknoz oly UJzel • zajlik le. - Jtfáhány héttel ezelőtt megígérbem. ho°y má?* ez Ülésszak vége előtt kitérek az angol harckocsik kérdésére. Az alsóház engedelmével• kis kitérőt teszek mondanivalómtól, aiinlhcgy ez az utolsó alkalom. ElnondcUan cár a Háznak, hogy Tooruk el­estekor Roonevelt elnök odaadta nekünk az első 350 Shernan-harC­kocsit, a.elyet már az amerikai hadsereg hamarabb *is használt és tudjuk, hrgy ezek főszerepet vittek az el-alameini csatában. Amidőn egy évre rá visszatérten Amerikába, ugy találtam, hogv erőse"­gyártották ezeket a-harckocsikat, 'amelyek azelőtt oly" " nagybacstlek és ritkák voltak, dz amerikai tömegtermelés rohamlépésekben haladt és képes volt három-négyezer ujabb darabot felajánlani nekünk ezekből a felbecsülhetetlen fegyverekből, iSz nagy előnyünkre szolgáit. Lehetővé tette számunkra' hagy újra megvizsgáljuk .harckocsigyártás! tervüket és termelésünk merté­két csökkentsük, miáltal embereinket és anyagunkat más, sürgősen megkívánt háborús szerszánok gyártására szabadíthattuk'fel. Mó­uuxikban állt kifejleszteni a "Crcnwöll" "Chin chili" ós más min­tájú harckocsikat is s távolról sem kellett attól tartanunk, hogy szűkében leszünk harckocsiknak, Csapataink kezében a Sher.man-tans negtartotta Afrikában szerzett hírnevét, az olaszországi és nor­mandiai csaták tinden-egyesében. Természetesen lényegesen fontos a Cromwellhez hasonló cirkáló tank, amely a legkorszerűbb példánya az angol cirkáló-harckocsinak, E harckocsik m ; hdkU fajtája ki­tűnő es megbízható arra a célra, amelyre készültek. Mint a Ház is tuajn. sikerült 17-fontos ág}ut szerelnünk a Sheraan-koy.sira és ezekből paaszáz már,vagy Normandiában harcol, vagy " arra­felé özön]Jk állandóan, f| Montgcaery tábornok a következőket irta hozzám; "A harcban megvertük a rématet ép minden nehézség nelscUl elbánunk a német páncélzattal, L ihclvt megfogtuk a problscát, azzel kapcsolatba*, a brit páncélzat jelentős szeretet játszott. A xarduc es aigiis műszakilag megbízhatatlan s a Párduc igen sebez­hető oldalról. Feltéve, hogy taktikánk jó, minden nehézség nélkül elbánna kunk velük. ~ /Folyt, köv./ ' .,.

Next

/
Thumbnails
Contents