Házi Tájékoztató, 1943. augusztus/1

1943-08-03 [1979]

Londonban is felállitanak egy német nemzeti bizottságot? Gya Pu/P7 He Helsinki, augusztus 3. Magyar Távir ati Iroda/ % s , . , A Kauppalehti szerint londoni politikai körökben va­lószínűnek tartják, hogyha az angolszászok béketárgyalásokat kezdenek az olaszokkal, Sztálin is szét ker és hivatkozik a szövetségesek közös céljaira hozott nagy szovjet áldozatokra, A Szovjetunióban nyugtalan­sággal^ figyelik, hogy az amerikai sajtó az olasz kérdésben csak angol­szász Katonai megszállásról ir és emlitést sem tesz szovjet csapatok be­vonásáról, A szovjet diplomaták moszkvá tanácskozásairól a Hel­singin Sanomat stockholmi tudósitója megállapítja, hogy a megbeszélé­sekre nagyonis sok ok lehetett. Londonban és Washingtonban nem látják szivesen a Szovjet titkolódzását a háború utáni kérdésekben és különö­sen a német nemzeti bizottság moszkvai megalakitáaát ezemlélik nyugta­lansággal. Talán épp ez lesz a magyarázat a,egy szép napon az angol­szászok körében is német menektilt-osoport jelenik meg és Németország felszabaditását követeli. Ezt a Moszkva elleni sakkhuzást mindennap várják, A moszkvai tanácskozások után érdemes lesz megfigyelni, hogy szovjet részről történt-e ujabb közeledés a nyugati államokhoz, vagy sem, -.­Finn lapok az angolszász csapatösszevonásról és a török semlegességről, Gya Pu/P7 He H el ai n ki. augusztus 3. /Magyar Távirati Iroda/ * , . ~ , A ? Bszakafrikáböl jelentett angolszász csapatössze­vonások jövőbeli céljai rendkivül érdeklik a finn sajtó tudósítóit. Az üusi Suomi Stockholmból azt jelenti, hogy az össze­vont erőkkel Olaszországra akarnak halálos csapást mérni közvetlea partraszállás utján. Valószínűnek tartják, hogy ez a/ . nem üt­közik majd nagyobb ellenállásba, Feltűnést keltett az is, hogy az an­gol és kairói rádióállomások Kréta lakosságához intéztek felhívást és abban partraszállást helyeztek kilátásba- szerint / /vállalkozás A Helsmgin Sanomat tudósi tó ja/ Angliáb an is nagy csa­patösszevonások kezdődnek. Ezek olyan hatalmas arányúak, hogy a hadve­zetők kísérletet sem tesznek titokban tartására. Dél-Walesben állandóan folynak a partraszállási gyakorlatok, Kanadából egész júniusban özönlöt­tek üi csapatok. Az angol gyárakhói éppen kikerült inváziós csónakokat behajózás végett mest állítják a parti kikötőkbe. Az angol katonai ha­tóságok minden előkészületet megtesznek az indulásra. A jelek szerint az angolszászok nemcsak a Földközi-tenger déli ós délkeleti részén,' hanem az északeurópai vizeken keresztül is partraszállási hadművele­teket akarnak v%renajtani. LJ * , , . 4 e-éiutáni lapok részletesen foglalkoznak Tőrökország magatartásának kérdésévex* Az Ilta Sanomat ankarai értesülése szerint Menemencsoglu külügyminiszter visszatárt Isztanbulba, hogy folytassa * megszakított szabadságát. Utazásában annak a jelét látják, hogy Török­ország diplomáciai tevékenysége egyelőre befejeződött, Elutazása előtt Menemencsoglu kijelentette, hogy az olaszországi események nem befo­lyásolják Törökország semlegességi politikáját. - % ^ , Hasonló kijelentést tett Sadak, a török nemzeti nagy-jöí? tanács tagja, Hivatalos török körökben elutasítóan fogadták az angol- K szász és szovjet hatalmaknak a semlegesekhez intézett felhívását a mene­dékjog megtagadása ügyében. a*. /

Next

/
Thumbnails
Contents