Házi Tájékoztató, 1943. február/2
1943-02-17 [1970]
Est-rházi tfáéos gróf főrévi beszéde a i* gyá-r jogokról. I» folvt-oás Bé/ Ha/Va 10 Mi teljesítjük kötelesséereinket, mindenkor magtartjuk az állam törvényeit, dj azért meg ki van fák azt is, hegy jogainkat tiszt latban tartsák, Mi nem érezzük magunkat gyengébbeknek, ha szám szerint ke* vasebben is" vagyunk, de tudjuk értékeinket. Ma* azt kivánjuk, hogy befeje zésheJV érjen jogainkért való küzdelmünk. - Beszéljünk arról is, hogy milyen legyen m^gatartá* sunk, II-en Vegyes vidéken, mint Fő rév, sok minden felvetődhetik az emberek együttélésében. & mai idők nem alkalmasak arra, hogy vi<* tába szálljumc, de magánkba, kell szállnunk és befelé teli néznünk. Magunkban kell feltennünk a kérdést: mi volt mégis az az erő, amely ezer éven át fenntartotta a magyarságot az idők viszontagságai köz pette is. Milyen erények, milyen aörülraények játszottak közre ,~ hogy .cié.jis e: er éven át r. gtártottuk vezető szerepünket a Duna-aedenoében, A u. agyar nemzetnek tudatában kell lennie annak, hogy meg kell tartania azokat a keresztényi'elveket, amelyeket az orszagalapitd első szent király lefektetetti Akadtak mindenkor ui poéták, akik rakétaszerűén felragyogtak, de akik le is hullottak az ismeretlenbe. Azok az elvek, amelyekre azonban mi hivatkozunk, örökké ragyognak előttünk. - Mik ezek az elvek? A keresztény felebaráti szeretet és az okos, bölos nemzetszerc tet« Nemzetünket, fajunkat okosa kell szeretnünk, mert csak igy tudjuk biztositani, hogy fennmaradása ne pünkösdi királyság legyen, hanem örökkévaló elet* A magyar nemzet az elmúlt évszázadokban'SOK'nehéz időt élt át^ de ma tajan a legnehezebb korszakában ".2 élj ^pen ezért az egész magyar nemzetnek ma az első feladata az legyen,"hogy az első szent királya által lefektetett keresztény elveket nem osak megőrizze és ápolja," hanem , mint hitvallást., tegye magáévá és annak hatósugarát erősixse« Mi nem kivánhatunk ma sziyből semmi mást jobban, mint: az Ist«-n en 0 a ije me-g, hogy a háború igazságos békével minél előbb vég t érjen. - Igazságos békának kell azonban elkövetkeznie, mert ma már senki előtt nem lehet kétséges, hogy hol volt a mostani szörnyű háború s az emberiség mai minden szenvedésének eredőjét A mai világháborúra sohasem kerüli, volna sor, ha 1918-rban a páriskörnyeki békeszerződés kben nem vetették volna el annak csiráiét. Mi, akik ezen a földön otthon voltunk és otthon vagyunk, erről a föliről sohasem fogunk eltávozni, ki sokkal jobban szeret'ük azt a íöldet, semhogy azt valaha is elhagynók, Mi nem tettük soha azt," hogy helyet cseréltünk azért, mert esetleg másutt jobb megélhetés kinálkozrtt, Nem járunk szerencsét „-róbáVló utakon, de annyira összeforrtunk ezzel a földdel, hogy j; "és rossz sorsban vele Vagyunk, Mi ezen a földön itt voltunk" és itt is maradunk, Bs ha igy élünk, nehéz időkben összetartva, egymást se^itve, a magyar hagyományokat megőrizve és megtartjuk őseink erkölcsét szűkebb családjainkban s ha nem forduli nk el Istentől, aki egyetlen örök és igaz hatalom ezen a földön, akkor, Magyar Testvéreim, az a küzdelem; amelyet itt küzdöttünk, nem volt Hiábavaló, mert a magyar csil- tij lag ninos lehullóban. • • J /Folyt, köv./