Házi Tájékoztató, 1942. január
1942-01-03 [1955]
Y Kö/P 11 He K a i rfitól ltó«f8ZJfil&M/ " Hivatalos jelentés szerint Bardiában több mint 5000 foglyot ejtettek. Az angol-birodalmi haderők vesztesége a Bardia elleni hadműveletek során mindössze 60 halott és 300 sebesült volt. /MTI/ Y Kö/P 11 He Stockholm, január 3. /OPI/ Jalojaroszlavec eleste, amely több nap óta várható volt, azt jelenti, hogy a Moszkva és ', kaluga közötti minden közlekedési útvonal a szovjet .' kezében van. A Moszkvába vezető hat vasútvonal közül, amelyeket a németek november 24,-én elfoglaltak, most már csak kettővel•rendelkeznél, nevezetesen a Vjazmán és a Rzseven át vezető vaatvonallal, A németek elkeseredetten védték Malojaroszlavecet. Erre lehet következtetni már abból is, hogy az ellenállás oly sekáig tartott. Valójában ezt a várost már azóta nagy veszély fenyegette, ami^óta a németek Medyn felé visszavonultak, Stonkholmi , semleges körök véleménye szerint valószínűleg hasunió sorsra jut az északkeletről és délről fenyegetett Mozsajszk. A szovjet csapatok már december 18.-án elfoglalták Ruszát, amely csak 25 kilométernyire van Mozsajszktól északkeletre és ezek a csapatok most igyekeznek bekeriteni Mozsajszkot , ugyanakkor pedig a 1JKa.r0f^minszk és Borovszk közti ut mentén álló szovjet csapatok - az-utóbbi helység még német kézben van - más oldalról törnek a város felé, Kétségtelen, hogy a szovjet csapatok igyekeznek elvágni a Volok^lopszktól nyugatra levő utvonalat is. A leningrádi szakaszon Novy Kirisi elfoglalása után a szovjet támadás a Mgan átvezető,még német kézben levő ut ellen irányul és célja helyreállítani . az összeköttetést a Lévánál Schlüsselburgtól déÍnyugara hídfőállást elfoglaló szovjet csapatokkal, ami Schlüsselburg teljes bekerítését jelentené. /MTI/