Házi Tájékoztató, 1941. október

1941-10-06 [1952]

G XoM Bak '/Magyar Távirati Iroda/ A romániai német kolónia tagjai, valamint a faémet Katonai misszió képviselői előtt Killinger bukaresti német követ az aratóünnepség jorán beszédet tartott. Beszédében többek között a következőket mondotta: Románia nagyon fontos katonaexportáló állam. Mondjunk hálatelt szívvel kö­szönetet a román f öl dmi vésnek, hogy ©unkája gyümölosét mi is élvezhetjük. Köszönjük meg Antonescu marsallnak fáradhatatlan munkáját, és mondjunk kö­szönetet a román katonának, mert megakadályozta, hogy ezt a gazdag országot ellepje ag ellenséges horda,kégia egyes németek szájából minden alapot nél­külöző birálatokat hallunk elég gyakran. Birálstról szó sem lehet, a rora föld mélyéből millió és millió tonna nyersolajat bányásznak ki és finomítják és hajók százai tele petróleummal haladnaK fel a Dunán, hogy a harctérre szállítsák ezt a nagy kínosét, ötezer csapat- és hadianyag szállító vonat haladt át az országon, és hála a pontos vasúti személyzetnek minden rendbep ment és egyetlen szerenosétlenség sem történt, A román katona óriási áldo­zatokat hozott a harctéren és ennek ellmére még mindig akadnak olyanok, akik felteszik a kérdést: miért harcolnak a románok a Dnyeszteren tul? Miért? Azért, hogy a zsidók és vörösök ez«i barátainak azt válaszolhassák, érte, te gyalázatos politikus, hogy téged ne gyilkoljanak le bolseviki barátai ós ne hujesanak fel az első fára. A román katonának joga van feltenni é zt a kérdést és még mást is, igy például azt. mennyit jegyeztél hadikölcsőire, rejtegetted-e az élelmiszert. Adtad-e el uzsoraáron^ermékeidet és egváltc­lán hoztáUe valami áldozatot bármilyen formában is nemzetednek? Ezeket a kérdéseket én is fel fogom tenni, ha hazatérekés Isten legyen irgalmas annak a gazembernek, aki nem tud nekem kielégítő választ adni. - »­G Ho/M . Bukarest, oktéber 6. /Magyar Távirati Iroda/ A bolsevista repülőgépek szeptember havábaa Lapusna megyé­ben töbeizben ejtőernyősöket dobtak le. Ezek kézrekeritésében résztvett a polgári lakosság is. B harcokban két föidnüves elesett, négyen pedig megse­besültek. Azoknak, akik az ejtőernyősöket elfogták, személyenkint egy-egy hektár földet, mig a harcokban elesett földművesek hozzátartozóinak iuta­lomképen két-két hektár földet adtak. Besszarábia kormányzója különben közli, hogy azok hátra­maradottá inak, akik ejtőernyősöket fogtak el. és e bar ookbanxe lestek, két hektár fold jár, akik ejtőernyősöket fognak el, azoknak egy hektár földet adnak és akik ejtőernyősöket jelenítenek fel, ötezer lei pénzjutalmat kap­nak. Ezzel szemben szigorúan felhívja a kormányzóság a lakosságot,hogy aki bármilyen berendezést, amely a köz céljait szolgálja, megrongál, azonnal halállal bűnhődik. Az összes besszarábia ia; köaségekben egyébként túszokat szedtek össze, akik felelősek a rombolásokért abban az esetben, ha a lakos­ság a tettest nem jelenti fel, - .» 0 Ho/M Bukarest, október 6. /magyar Távirati Iroda/ Priocolo vezérezredes, olasz légügyi államtitkár, a keleti arcvonalról visszatérve Bukarestbe érkezett, ütközően amikor a Bug felett átrepültek, Két szovjet gép" támadta meg a tábornok repülőgépét. Sohillinc őrmester a gép; géppuskás lövésze azonban mind a két ellenséges repülő­gépet lelőtte, ugy, hogy az utasok alig Tettek észre valamit a légi harcból. —. **

Next

/
Thumbnails
Contents