Házi Tájékoztató, 1941. május
1941-05-17 [1947]
£f D/St/St I t» Kairó, május 17, /Router/ Ibn Szaud hir szerint Jfagi al gfeudi pasa iraki pénzügyminiszter előtt kijelentette, hogyha Rasid Alival ogyoző véleményen volna, már segitséget küldött volna számára#'A2 egyetlen ut, amelyet az arab nemzőt követhet, Magybritánnia támoga tésa ./IZTI/ Qf D/St/St TÓ London, május 17./Reutor/ 'Hess Rudolf titokzatos repülőútjárói továbbra is megoszlanak a vélemények, Bevin ugy véli, hogy Hitler tudott Hess angliai útjáról. Mások szerint az augsburgi repülőteret rendkivül szigorúan őrzik és ezért Hess onnan üldözés nélkül nem tudott volna elmenekülni. Ez utóbbiak" azt hiszik, hogy Mesaersohmitt, a hiras német repülőgéptervező is segédkezet nyújtott Hessnek. A német hírverés eközben szorgalmasan dolgozik azoknak a leveleknek és olrmányoknak'yfoegszerkesztésén, amelyeket majd ugy fognak közzé tenni, mintha Hesstől származnának. Nyilvánvaló, hogy a birodalom vezetői szeretnék megismerni ebben az ügyben az angol álláspontot, de az is nyilvánvaló, hogy az angol hatóságoknak egyáltalán nem áll szándékukban kielégiteni kíváncsiságukat. a* 4» £f D/St/St Tt> London, május 17. /Reuter/ A szíriai helyzettel kapcsolatben a Times diplomáciai levelezője a következőket irja: - Sziria,az Irak felé vezető ut, amelyet s franeiak mcst megnyitottak a német légi arő előtt, fontos hadazintérré vált. A franoia repülőterek ellen intézett sikeres légitámadások első szakaszát jelentik az angol hatóságok ellenrendszabályainak.Talóazinü, hogy a németek Szírián keresztül eddig még csak néhány repülőéért küldtek Irakba, mintegy az ut felderitésóreU német k nyiltan kijelentik, hogy céHuk az ireki kőolaj* mezők elérése. Az angol kormány komolynak tartja ezt a fenyegetést ós Közópkelet különböző részéről összevont erőkkel folytatja ellen-akciójót,/MTI/ qf D/St/St Tó London, május 17, /Reuter/ * . Londoni hivatalos körökben szouibat reggel kijelentették, az eseményeknek Sziriában bekövetkezett fordulata a katonai helyzet tekintetében sevimi nyugtalanságra "sem ad okot. E körökben nem rejtik el rosszalásukat a vichyi kormány magatartása fölött, bár alismerik, hogy az idős és fáradt'Retain tábornagy a tengelyhatalmak részéről állandó nyomásnak volt kitéve. Félő és sajnálatos is, hogy a vichyi kormány gyengesége nem fog osek magára Franciaországra korlátozódni, hanem voszélyezteti az ogész francia gyarmatbirodalmat is. Londonban elégtétellel fogadjak a francia kormány hitszegésére való amerikai visszahatást. Azokról a rendszabályokról, amelyeket a brit kormány tett a szíriai események miatt, uiást! nem lehet tudni csak azt, amit Edén a képviselőházban kijelentett; azt ugyanis, hogy az angol hatóságok megtették a kellő intézkedéseket .A sziriai némát tevékenységről érkezett kairói jelentések szerint mintegy 30 német repülőgép haladt át Szírián.Eaek a gépek * német felségjelzést viseltek, de nem csapatszállító gépek voltak, hanem csupán polgári és műszaki személyzetet vittok magukkal Irakba.