Házi Tájékoztató, 1941. április
1941-04-20 [1946]
• Qf Tó/Qu/¥a He Újdelhi, áp: ilis 20./Reüter/ Hivatalos közlemény bejelenti, hogy Indiából érkezett csapatok április 17.-én és 18.-án partra szálltak Irakban. Elrendelték az Irakon át vezető közlekedési utak helyreállitását az 1930 májusban kötött V. angol-iraki szerződés értelmében./MTI/ Qf Tó/Tó/Wa He Újdelhi, április 20./Reuter/ -- Az indiai kormány hivatalos közleményben bejelentette az iraki partraszállást, A partraszállással kapcsolatban a közlemény hivatkozik az angol-iraki szerződés negyedik cikkelyére, amely szerint Irak az angol világbirodalomnak iraki t területen minden háborúban mögad minden támogatást könnyítések formájában és minden tőle telhetők módon segítségére lesz Nagybritanniának, beleértve az iraku vasutak, folyók, kikötők, repülőterek és minden közlekedési ut használatának " engedélyezését. Az iraki kormány mostani feie J április 16.-én a parlamentben kijelentette, hogy politikája az 1930. övben kötött szerződés betartására irányul. A bagdadi brit követ az iraki kormányt a szükségnek megfelelően előzetesen figyelmeztette arra, hogy rövidesen csapatok' érkeznek Bassorahba. A kormány önként hozzájárult ehhez az akcióhoz. A bejelentett csapatok április 17,-én és 18.-án t megérkeztek Bassorahba és táborozási kövezetükbe vonultak. A'csapatszállító és kisérő hajókat megérkezésükkor udvariasan fogadták. Az iraki •agasrangü tisztek meleg fogadtatásban részesítették a brit erők parancsnokát./MTI/ Qf D/P/Wa Me Belfast, április 20./Beuter/ A szerda éjjel Belfast ellen intézett légi támadás során Mulhollandot, az északirországi képviselőház elnökét egy üvegszilánk szemén mogsebssitette./MTI/ Qf TÓ/TÓATG He London, április 20./Reuter/ A légügyi minisztérium közli vasárnap délután: A brit borházé repülőgépek szombaton folytattak támadásaikat a holland partok közelében közlekedő hajók ellen, E támadások során egy 5000 tonnás clelmiszcrszállitó hajót alacsony, támadással elsüllyesztettünk. Több kisebb hajókaravánban haladó hajót is megtámadtunk', A hajókat bombáztuk és .géppuskáztuk. Ket hajó megrongálódott, J Később gyors támadást intéztünk egy körülbelül 7000 tonnás ellenséges hajó ellen. A hajót kétszer eltaláltuk, & találatok következtében a hajó oldalra dőlt. • A kora esti órákban parti szolgálatot teljesítő repuiőfiépoink me L&adták Brest tengerészeti támaszpontot. Egyetlen gépünk sem veszett el e támadások során. Tadaszgcneínk szombaton nagykiterjedésű területek felett végeztek'járőrszolgálatot. 1 repülésekről egy vadászgépünk nem tért vissza./MTI/ •Qf D/P/ffa Me London, április 20,/Reuter/ Vasa. rnap reggel szerzett értesülések,szer int a vasárnapra virradó éjjel London ellen intézett légitámadás afcmp^során nógy kórházat, két muzeumot, két templomot, egy városhazat es egy iskolád értek találatok./MTI/•