Házi Tájékoztató, 1940. március

1940-03-02 [1933]

A lá^Ho / Francia mértékadó körök véleménye szénallentétről.ffolyt/ A nyugati nagyhatalmak azonban nem fogadhatják el azt"az olasz érvet, amely szerint a" német szenet olasz munkások bányásszák H es így az voltakepen olasz ásványi termeknek tekinthető. Ez a megkü­lönböztetés voltaképen annyit jelentene, hogy & szövetségesek Német­ország területén belül bizonyos bányavidékeket exterritoriális körzeteknek ismernének el. Ez 'a következetesen alkalmazott ostromzárpolitika elveivel homlokegyenest ellenkeznék és súlyos csorbát ütne a hadviselés érdekein is* , . . , Az angol-olasz tárgyalások egyébakent nem szakadnak" félbe véglegesen és francia részről továbbrais remélik, hogy előbb­utóbb sikerül: London és Róma szempontjából egyaránt kielégítő meg­oldást találni. Parisban egyébként nyomatékkal hozzáfűzik még, hogy " ma a szövetségesek egész magatartását egyetlen alapelv irányit3a, ame­lyet az alábbi rövid Jelmondatban lehet összefoglalni: "Az ostromzár mindenekelőtt!" • A Lá/Ho ML Paris, március 2. / iVi agyar Távirati Iroda/ A francia sajtó ugy véli, hogy március 2-ika fontos fordulópont lesz a szövetségesek es Olaszország viszenyában. A lapok rámutatnak arra. hogy az olasz közvélemény magatartásában határozott változás érezhető a nyugati hatalmákkal szemben'és emellett egyes olasz sajtócikkek nemcsak, a német-szovjetorosz viszony megszilárdulásá­ra, hanem egyben Róma és Moszkva viszonyának megjvaulására engednek kö­vetkeztetni, (n A émps római tudósitója szombaton este már azt a megállapítást teszi, nogv^a Jronolo di Roma és a Giornale d*Itália szovjetbaráthangu megnyieyánulásai nem „tükrözik vissza K.Z olasz kor­mány igazi magatartását. Az olasz kormányhoz Közelálló körökben hangoztatják, hogy a fasiszta kormánynak a harmadik Internacionaléval szemben elfoglalt álláspontja nem módosul* Az Epoque hasábjain Kerillis képviselő igen sötét szín­ben látja a franci:.-olasz kafösolatok jövőjét, mindamellett hozzáfűzi. " hogy egyelőre még semmi jóvátehetetlen doi'^oj. nem történt és a francia­olasz közeledés lehetőségei továbbra is fennállanak, \%L Oeuvre értesülése szerint Mussolini Sumner Velless*! folytatott megbeszélésén szőnyegre hozta a Iranciaországgal szemben emelt „olasz követeléseket is és nyíltan kitért )£orzika es Tunisz"kérdésére, _A lap értesülése., szerint a Fekete-tenger* kérdésekben is ellentétes törekvések észlelhetők Olaszország és a nyugati nagyhatalmak között. kz olasz kormány elnök kijelentése szerint, na a nyugati nagyhatalmak a montreuxi egyezmény értelmében felkérik Törökországot, hogy az angol és a francia hajóraj előtt a Dardanellákon át nyisson szábadutat a Fekete­tengerre, • Olaszország a~maga részéről szintén kérni fogja, hogy hadi­hajói befuthássarak a Fekete-tengerre. A lap végül ugy véli, hogy Török-" ország teljesen szabadon és belátása szerint értelmezi a montreuxi egyez­mény szövegét. Az Ordre hasábjain Pertinax valószínűnek tartja, hogy az angol-olasz tárgyalásokon felmerült nehézségek a francia-olasz keres­kedelmi kapcsolatokra is kihatással lesznek. Olaszország nem hajlandó nehézipari termékeket szállítani Angliának. Nos, az ősz íolyamán meg- v> kötött francia-olasz egyezménybe kiben Olaszország Franciaországnak is~né­Itézipari termékeket igert.'Kérdés ezeJáatán, hogy a francia-olasz egyez^U. rgtek megújításra kerülnek-e*

Next

/
Thumbnails
Contents