Házi Tájékoztató, 1939. január-március
1939-01-04 [1924]
X Bs/Bs/Wa A Stafani He 11-szolga lat a 13.50-es adásában ismerteti a budapesti lapok állásfoglalását a szlovákiai kisebbségek üldöztetésével és tömeges kiutasításával kapcsolatban. pH/ Y Bs/Bs/Wa F á r i s, ianuár 4. A Havas iroda jelenti Budapestről: A január 19.-i vadászatot a jugoszláv-,magyar határ mentén, amelyen Sztojadinovics, Ciano és Gőring találkozni fog, magyar politikai körökben nagy érdeklődéssel kis érik. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy vájjon hivatalos magyar személyiség, vagy szenélviségek résztvesznek-e a vadászaton. Itteni körökből szerzett értesülés szerint a megbeszélések elsősorban arra irányulnak, milyen álláspontot foglal el Jugoszlávia a tengellyel, vagyis Németország keleti és délkeleti politikájával szemben. A megbeszélések eredménye befolyással lesz a jugoszlávmagyar viszony kialakulására. A találkozó öélkeletenrópa gazdaságpolitikai átszervezésének kiindulópontja lehet ./MTI/ Y Bs/Bs/Wa Var só, január 4./Havas/ Az ukrán nemzeti demokrata párt végrehajtó bizottsága a mult héten Lwowban tartott gyűlésén a következőket határozta el: Az ukrán nemzet tiltakozik Lengyelország kül- és belpolitikája ellen, amely az ukrán létérdekek ellen irányul. Ezt a politikát sem az undo /nemzeti demokrata párt/ sem pedig az ukrán nép el nem fogadhatja. Csak az ukrán nép teljes függetlenségének helyreallitada - a lengyel állam keretein belül - oldhatja meg a kérdést. A gyűlésen elhatározták, hogy emlékiratot dolgoznak ki, amelyet ugy Lengyelországban, mint a külföldön fognak terjeszteni. Mdryj Vasil képviselő, a párt vezére, a lengyel külpolitikát birálva kijelentette, hogy az mindezideig hamis uton járt, amikor alnémetekkel szemben való követelésekre támaázkodott. Az elszigetelődéstől tartva Lengyelország is igyekszik Szovjetoroszországgal együtt németellenes blokkot alakítani. Véleménye szerint azonban Nemetország ereje arra fogja kényszeríteni Lengyelországot, hogy mégis melléje álljon. A végrehajtóbizottságban ezután hesszabb vita folyt a követendő taktikáról. A bizottság több hangja azt javasolta, hogy önkormányzati követeléseiket Henlein karlsbadi követeléseinek mintájára szövegezzék meg./MTI/ 2 Áf/Áf/Wa Róma, január 4./Stefani/ Daladier ajacciói színpadias féltését az olasz lapok nevetségesnek mondják. A Corrierre della Sera azt irja. kár, hogy Daladier utazása nem másfél rjónappal később történt, mert ez esetben azok közé a személyek közé számítana, akik eredményesen fáradoztak a farsang feltámasztásán. A Tevére "Edvárd. a nyakelmetsző" cimmel cikket közöl, amelyben azt irja, hogy a korzikaiak, amikor Daladiernek tört nyújtottak át és végignézték, mint metszett fel nevetségesen egy torkot, tulajdonképpen tréfát akartak űzni a hivatalos Franciaországból, amely okét rendszerint banditáknak minősíti és ritkán nevezi franciáknak. Daladier - irja végül a lap - amikor a tőrrel játszadozott, nem vett* észre, hogy a korzikaiak jelképesen Franciaország ábrázatán ejtettek vele sebet./MTI/ q