Házi Tájékoztató, 1933. július-december

1933-07-10 [1916]

V í AA I*A*£ £ * f Kh Jullu ? i^/Z^gyai 'i'^yirati Iroda/ A i'emps római (, tudósítójának jelentése szerint Roma legközelebb szintén szerződést köt - Szovjetoroszországgal/de ez nem lesz egyszerű mása azoknak a szerződési­nek, amelyek Szovjetoroszország és több kisebb állam között legutóbb lé­tesültek, -hasem szexesebb alapokra helyezi a két állam jdviszonyának"ki­építését. Ezt követően Olaszország szerződésre lép a kisantant"egres államaival is. Ebben a nagyszabású diplomáciai tevékenységében az a cél,vezeti, hogy kiépítse azt a müvet, amelyet a négyes-szerződéssel kezdeményezett. A nemzetközi viszonyok megjavítására törekszik el só­sorban.mert ettől sokkal gyakorlatibb eredményeket vár. mint a nagy nm­zet>ozi értekezlet októl* ' ^ § Éondonból "jelentik: Erncst Rcmnant a baturday Reviewban közölt tanulmányáéban behatóan foglalkozik a német támadás lehetőségének voszélveivel, de másrészről kimutetja, hogy a háború igazi okai a béke­szerződések által elkövetett igazságtalanságod an gyökereznek. Minden ál­lamférfiú, úgymond a tanulmány, tudja s legalább ti tokban bevallm t hogy a bökeszcrz c ]es alkotói uj háborúk csiráit ültették cl főkép Németország, Ausztria és Magyarországban. Alig remélne tő, hogy r.zok a kis országok, amelyek a legyőzöttek területeit megkapták, arról önként lemondanának a genfi Bábel torníáben. Ezért . Dizonyos, hogy a vesztesek előbb-utóbb Háborúhoz fognak folyamodni. De ha Anglia talpraallna, kieszközölhet­né Franciaország támogatását bizonyos oékemóáositások éraekében, amelyek t ezoo-két nagyhatalom együttes befolyása idcVcl rákásszerithetie a makacs­kodó kisállamokra. Anglia nem háríthatja el a felelősséget a belesz érző­dé sokért s ha nem kezdeményezi az igazságos békercviziót, . j/ Európa hábo­rúba fog sodródni. A legsulyo.sabb igazságtalanságok kiküszöböléseittint Ausztria ós liigyr.ro rszág fellajdar/bolasa, a lengyel átjáró, stb. még nem háritaná ugyan el az uj európai háború lehetősedé t, ao legalább megszüntet­ne az okokat, aymelyeka támadás indokául szólalhatnának s a támadó számára rokonszenvet ós támogatást biztosíthatnának. /MTI/ Vá/Vá — L § L on d o n , július 10. /Magyar Távirati Iroda/ A Man­chester Guardian bécsi levezője Gömbös miniszterelnök bécsi útjával fog­lalkozva ismerteti a hivatalos közleményeket .(Hozzáteszi, hogy a minisz­terelnök berlini ut ja annakidején rossz benyomást keltett Bécsben és a német kormány által a magyar agrárkivitelnek nyújtott kedvezményeke t ugy értelmezték, hogy Eitler el akarja-téríteni Magyarországot a né ue tel le­nes csoporthoz való csatlakozástol. A Wiener Zeitung és a Pester.IJ.oyd, valaminj)Gömbös miniszterelnök nyilatkozatának és a KÖZÖS kommünikének idézése után kiemeli a levelező, hogy a két kormány a jövőben minden fontos kérdésrőj. közösen fog tanácskozni. Ez a levelező szerint konzulta­tív egyeznénj^ami jelentékeny siker Mussolini és Lollfuss számára, akit Gömbös boriim ut ja némileg meglepett^) A British "United Press jelenti Becsből, hogy Gombos é s Dollfuss négyórás tanácskozásban konzul tat ív egyezmény alapjait fektet­ték le Ausztria és Magyarország, között. A Jövőbon fontos kérdésben egyik ország sem fog a jövőben a másik megkérdezése nélkül bármely lépest ten­ni* Tó/Vá —

Next

/
Thumbnails
Contents