Házi Tájékoztató, 1928. január-február

1928-02-25 [1902]

L § L o n do n, február 2^,/Magyar Távirati Iroda/ A Daily Chroniele ugyancsak közli az eladásra vonatkozó Reuter-jelentést ezzel a clrxialí Ez a válaszGOenf nek o P § P á r i s , február.25. /Magyar Táviratiiroda/ Juliién a Pe­tit Parisienben azt irja, hogy Magyarország rendkivül súlyosbította hely­zetét azzal, hegyenem tett eleget a tanácselnöknek annyit tapintattal kifejezett kívánságának és ezzel még azoknak is lehetetlenné tette, hogy mellette fellépjenek, akiknek legnagyobb érdekük volna, hegy őt meg­védjék. A tudósító szerint egy nemet főtisztviselő annak a véleményének adott kifejezést, hogy Stresemann egyenesen barátságtalannak minősítette Budapest magatartását. A tudósító szerint ezzel a szentgotthárdi ügy a népszövetségi tanácskozás legsúlyosabb problémajává lesz, noha kezdetben, mint azt Benes kijelentette, a kisantaht nem akarta a panaszkodó gyerme­kek benyomását kelteni. Hogy a kisantant nem hivatta azonnal össze a ta­nácsot, annak oka az, hogy Mussolini és Stresemannon kivül elsősorban Anglia száltt sikra a Magyarország ellen tervezett akció ellen és semmi körülmények között sem akart beleegyezni abba, hogy ezt az ügyet szőnyeg­re hozzák és precedenst teremtsenek. Az angol kormány ezt a francia kül­* ügyminiszteriumnak tudomására ir hozta azzal, hegy ezt majd a kisantant­nak is adja értésére. Juliién szerint.ez.az angol intervenció, adja meg a helyzet kulcsát, de egyúttal ez bátorította tel a magyar kormánytleinrvo magatartására. El akarták kerülni a precedenst, amely elsősorban Francia­országot érintené, az eredmény azonban az lett, hogy ehelyett véglegesen meg kell^majd határozni az invesztigációs eljárást, valamint az elnök és a főtitkár hatáskörét. P § P á r i s , február 25. / Magyar Távirati Iroda/ Az Atfenir cikke szerint a magyar kormány válaszának formája nagyon hasonlit a kihi­vásho-j de Magyarországnak ezért az állásfoglalásáért jórészben maga a genfi intézmény és a győztes hatalmak felelősek annak a magatartásuknak révén, amelyet Németországgal szemben tanúsítottak. A német ellenőrző bi­•zcttsag egész működése alalt és azóta is a hatalmak elnézték, hogy Német­ország elutasítson-minden jogos francia panaszt. Budapestet most a német példa befolyásolta. Magyarországon ugy vélik, hogy nem lesz könnyű dolog szigort alkalmazni a szentgotthárdi ügy kapcsán.•amikor oly makacsul szemet hunytak a kiéli fegyverszállítások fölött. Egyébként - mtndja a cikkíró - ha a népszövetségi tanács nem tette meg a kötelességét, ez épen azirt történt meg, mert a nagy szövetségesek, akik a tanácsban képvisel­ve vannak, el akarják kerülhi, hogy oly precedenst teremtsenek, amely egy szé^ napon Németországra nézve kellemetlenné válhatik.

Next

/
Thumbnails
Contents