Hazai Tudósítások, 1989 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-01 / 1. szám

19CS..XXVI. évf. 1. sz .Hazai Tudósítások 3 kezéseivel összhangban álló programhoz és az ennek megfelelő működéshez köti. A bizottság javaslatai között szerepel az is, hogy erősíteni kell az Országgyűlés törvényhozó, érdekegyeztető és a kormányzat munkát ellenőrző funkcióját. Politikai döntésre van szükség azokban a kérdésekben is, hogy egy- vagy kétkamarás parlamentje, illetve egyszemélyi vagy kollektiv államfői intéz­ménye legyen-e a jövőben Magyarországnak. A párt alkotmánykészitő bizottsága állást foglalt amellett is, hogy az alkotmány felülvizsgálatának munkálatai kapjanak megfelelő nyilvánosságot, és az uj alaptörvény széles nemzeti összefogás és együtt gondolkodás eredményeként szülessen meg. Pozsgay Imre a rádióról és a tv-ről "A felügyelet és a felelősség a kormányé, a műsor a nemzeté" - nyilatkozta a Magyar Rádió 168 óra cimü műsorában Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A rádió, a televizió és az MTI, bár a kormány közvetlen felügyelete alatt és irányításával működik, az egész társadalmi, nemzeti nyilvánosságot szolgálja, és azt is kell kifejeznie. Ez nem azt jelenti - mondta Pozsgay Imre -, hogy a kormány kizá­rólag a saját politikája eszközének tartja ezeket a médiákat, igy műsoraikban megnyilvánulhatnak a legkülönbözőbb társadalmi nézetek, törekvések. Ügyelnie arra kell a kormánynak, hogy e nézetek, törekvések az alkotmányosság és a sajtótörvény követel­ményei szerint nyilvánuljanak meg. Ha megvalósul a vázolt tájékoztatási elv, akkor az nem kihí­vás lesz a társadalom egyik vagy másik csoportja ellen, hanem olyan együttműködési formát valósit meg, amely a társadalmi szolidaritás, a kooperáció eszköze.

Next

/
Thumbnails
Contents