Hazai Tudósítások, 1988 (25. évfolyam, 2-22. szám)
1988-02-01 / 3. szám
uűosxtaso;- .\z utóbbi időben mind többet hallani a Magyar Fórum rendezvényeiről. Melyek ezek?- A Magyar Fórum 1984-ben jött létre az anyanyelvi konferencia védnökségének mintájára, mint a tudományos, művészeti, egyházi élet jeles képviselőiből álló védnökség, értelmiségi találkozók meg rendezésé re. így a világszövetség tevékenységének már három pillére van: a hagyományos az egyesületekben végzett munka támogatása, a magyar-magyat kapcsolatok alakításában úttörő az anyanyelvi mozgalom, a legváltozatosabb, és ma talán a legtöbbet ígérő, a Magyar Fórum által szervezett szakmai találkozók rendszere. Tavaly kettőre került sor: az orvosok, a természettudósok, az agrármérnökök, a könyvtárosok, a közgazdászok, a történészek után a Magyarok a világ zenei életében címűre, valamint a marketing- ás iparjogvédelmi szakemberek eszmecseréjére, az Az utóbbi konferenciára a tervezettnél jóval többen jöttek el, köztük - díszelnökként - dr. Bogsch Árpád, az ENSZ iparjogvédelmi szervezetének főigazgatója. Az előbbire pedig egy Nyugat-Berlinben és egy Szíriában élő honfitársunk szintén zenei pályára készülő gyermekét is magával hozta. Már folyik a következő orvos-és mérnöktalálkozó előkészítése, szervezzük az építőművészekét, és a két év múlva sorra kerülő hatodik anyanyelvi konferenciát. Az a törekvésünk, hogy ebbe a mozgalomba minél több fiatalt vonjunk be a jövőben.- A sok tény és adat után végül hadd tegyek fel egy meglehetősen szubjektív kérdést: ki ma a magyar?- A válasz egyértelmű: aki annak tartja magát. Van, aki már nem beszéli a nyelvet sem, de érdeklődik a mai Magyarország valamint kultúránk és hagyományaink iránt. A tavalyi zenei találkozó egyik résztvevője mondta: "Sokéves rossz előítéletem ellenére csak jót mondhatok a szép és egy életet betöltő gazdag élményre, amit ott szereztem... Eddigi életem kanadai családom körében kényelmesnek, de magyar zene nélkül most üresnek tűnik számomra..." XXX