Hazai Tudósítások, 1988 (25. évfolyam, 2-22. szám)
1988-01-15 / 1-2. szám
1988.XXV.évf.1-2.SZ. Hazai Tudósítások 19 Az egyik legfontosabb feladata a magyar természetvédelemnek, hogy a lehetőség szerint megóvja a közvetlenül a kipusztulás szólón álló állatfajokat. Van már néhány jó tapasztalat, Így például a nyári lúd állománya az utóbbi két évtizedben az élőhely javuló védelme és a vadászati tilalom következtében lényegesen megnövekedett. Sajnos azonban vannak rossz példák is: a fekete gólyát egyre inkább fenyegeti a kipusztulás veszélye az öreg tölgyesek intenzív kitermelése miatt. Ferihegy I, is megújult Budapest nemzetközi légikikötőjében, a Ferihegyi repülőtéren befejeződött az 1-es számú leszállópálya és a hozzátartozó létesítmények korszerűsítése. A repülőtér fejlújitása néhány éve kezdődött. 1977 és 1984 között megépült a 3,7 kilométer hosszúságú új, 2-es számú pálya és az útrendszer, hangár, a repülőgépápolások végrehajtásához szükséges többféle üzem, műhely, elkészült a műszeres repülésirányitási rendszer. A munka első szakaszának megvalósítására 6 és fél milliárd forintot költöttek. Ahogy mindezzel elkészültek, szinte azonnal be kellett zárni a régi leszállópályát, mert elhasználódott. Emiatt a teljes forgalmat a 2-es pályára terelték. A korszerűsített 1-es pályát és a hozzátartozó létesítményeket decemberben adták át a forgalomnak. Ezután a kétpályás repülőtéri rendszer működtetése több évtizeden át biztosítja a légi forgalom lebonyolítását, technikai színvonalában eléri a hasonló forgalmú európai repülőterek felszereltségét. A kétpályás, új környezetkímélő repülési rend mérsékli a települések zajterhelését, elsősorban a Rákoshegyen, kisebb mértékben üllő térségében, de másutt is. Épül Székesfehérvárott a rácvárosi skanzen Újabb, jellegzetes népi építésztörténeti emlékként megőrzött évszázados portákat állítottak helyre Székesfehérvár leendő