Hazai Tudósítások, 1987 (24. évfolyam, 1-23. szám)

1987-01-15 / 1. szám

1987.XXIV.évf.l.sz Hazai Tudósítások 22 Mondják, hogy a magánéletben sokszor indulatos, a nézetei­hez makacsul ragaszkodó, sőt kiengesztelhetetlen volt. Mindennek a színpadon nem volt nyoma. Itt mindig melegszívű emberként, min­den dolgok bölcs megértőjeként, humanistaként tündökölt, így marad meg emlékezetünkben is. Meghalt Greguss Zoltán Greguss Zoltán kiváló művész 83 éves korában rövid, súlyos betegség után, december 20-ra virradó éjszaka elhunyt. Greguss Zoltán 1904-ben született Budapesten. Színészi pályá­ját a szegedi színházban kezdte 1921-ben. Divatos operettekben, majd vígjátékokban, burleszkekben szerepelt. Több vidéki színház tagja volt. A felszabadulás után több fővárosi színházban játszott. Az államosítás óta a Madách Színház tagja volt, majd nyugdíjba vonulása után a Vígszínházban lépett fel. Sokoldalú drámai és vígjátéki jellemszínész, intrikus figurák hiteles megelevenítő­­je. A nagyvenes évek népszerű filmszínésze. A felszabadulás után is fontos szerepeket alakított, többek között a Gábor diák, Hanni­bál tanár úr, Édes Anna, Puskák és galambok, Pacsirta, Gyula vi­téz télen, nyáron, Volt egyszer egy család című filmekben. Mun­kásságát több kitüntetéssel - köztük a Szocialista Magyarorszá­gért Érdemrenddel - ismerték el.-o-EGYHÁZI KRÓNIKA II. Oános Pál pápa a Vatikánban december elején fogadta Miklós Imre államtitkárt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét. Az államtitkár magyar küldöttség élén tárgyalásokat folytatott a Francesco Colasuonno érsek /különleges ügyekkel megbízott após toli nuncius/ vezette vatikáni delegációval a két felet érintő időszerű egyházpolitikai kérdésekről.

Next

/
Thumbnails
Contents