Hazai Tudósítások, 1987 (24. évfolyam, 1-23. szám)
1987-01-15 / 1. szám
1987.XXIV.évf.l.sz. Hazai Tudósítások 20 például már az idén tavasszal szerveztek egy kéthetes népfőiskolát öt előadással német nyelven, ahol többek között Szentágotai Dános, Sipos Aladár akadémikusok, Tilkovszky Lóránt történész tartottak előadást. A szerbhorvát lakta Drávasztárán, s a román, szerb és magyarlakta Battonyán is megkezdték a népfőiskolák szervezését, az utóbbi településen három nyelven. Természetesen támogatást kapnak a megyei és országos szervezetektől, gazdasági egységektől is. A TIT Nemzetiségi Tanácsa a közművelődés új formájaként több lehetőséget kínál - a néhány hetes programtól a több évesig - a népfőiskoláknak, melyeknél lehetőség van arra, hogy azokat társadalmi egyesületként, jogi személyként is bejegyezzék. MVSZ-ülés A Magyarok Világszövetségének elnöksége legutóbbi ülésén összegezte a külföldi magyarokkal való kapcsolattartás 1986.évi eredményeit és felvázolta e munka 1987. évi programját. Az ülésen az elnökség több külföldi tagja is megjelent, közülük hárman első ízben* Éltető 3. Lajos egyetemi tanárt /USA/, dr. Meleghy Gyula közgazdászt /NSZK/ és Romhányi László kohómérnököt /Anglia/ az idén választották a testület tagjai sorába. Bognár Dózsef akadémikus, az MVSZ elnöke a külföldi rendezvényekről szólva felidézte azokat az ünnepségeket, amelyeket három nagy múltú külföldi magyar egyesület rendezett. A Berlini Magyar Kolónia és a Párisi Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet fennállásának egyaránt 140., az egyesült államokbeli William Penn Egyesület pedig alapításának 100. évfordulójáról emlékezett meg 1986-ban. Százévesek voltak az első kanadai magyar települések is. Elhunyt Páger Antal 87 éves korában váratlanul elhunyt Páger Antal Kossuth-díjas, kiváló művész, a Vígszínház tagja. A modern magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége távozott el körünkből Páger Antal személyében, aki nemcsak a