Hazai Tudósítások, 1985 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1985-12-15 / 24-25. szám
1935.XXII.évf.24-25. sä Hazai Tudósítások 38 novíciáik nincsenek, csak öt jelöltjük, Bgy-egy évben 30 tanulót vesznek fel a gimnáziumokba, akik érettségi után ugyanúgy jelentkezhetnek egyetemre, főiskolára, mint az állami gimnáziumban végzettek. xxx Hr. Hartha Tibor református püspöknek, az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága elnökének meghívására november végén Budapesten rendezte meg szemináriumát a keresztény ele és Zsidók nemzetközi Tanácsa. A Magyarországon első izben tartott ilyen találkozón 15 országból 60 tekintélyes keresztény és zsidó felekezeti vezető folytatott eszmecserét. xxx A hamburgi Katolikus Akadémia négytagú csoportja tett egyhetes tanulmányutat Magyarországon. A vendégek beszélgetést folytattak a magyar BEIT Clubban, az esztergomi érsekségen, kirándultak Kecskemétre és Bugacra, fogadta őket a Hazafias népfront főtitkára is. XXX A budapesti Szépművészeti világa, az Újszövetség” címmel szövetségi grafikák esetében, is a XIV. századból való, majd Múzeumban kiállítás nyílt ”A . Csakúgy, mint a múlt évben, a kiállítás legkorábbi darabj . Biblia az 6- a ezúttal Eurer és Rembrandt munkái következnek XXX A kismartoni /eisenstadti/ egyházmegye /Ausztria/ fennállásának 25. évfordulójáról megemlékező ünnepségeket záró szentmisét dr. Stefan László megyéspüspök koncelebrálta dr. Lékai László észter górni, Meisner berlini, Macharslci krakkói és Uuharics zágrábi bíborosokkal . XXX