Hazai Tudósítások, 1985 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1985-04-01 / 7. szám

1985.XXII.évf.7.sz. Hazai Tudósítások 27 Lékai László válaszában a születésnapi megemlékezést megkö­szönve elmondta, hogy személyes célja és egyházának törekvése is a haza, a nép boldogulásának szolgálata, az országban létrejött nemzeti egység ápolása és erősítése. xxx A "Vigilia" katolikus folyóirat 50. születésnapja alkalmából a TIT budapesti központjában, a Kossuth Klubban ünnepi estet ren­deztek. Az est iránt széles körű érdeklődés nyilvánult meg. Az ün­nepló közönség élén több püspök, az egyházi intézmények, az Álla­mi Egyházügyi Hivatal, állami tudományos és kulturális intézmé­nyek, folyóiratok képviselői, művészek, írók jelentek meg. Pos­­sonyi László, a Vigilia alapító szerkesztője is részt vett az es­ten, melynek házigazdái Lukács László főszerkesztő és Magyar Fe­renc felelős kiadó voltak. xxx A magyarországi egyházak, az állami és a társadalmi szervek képviselői, valamint tisztelői jelenlétében búcsúztatták a rákos­­keresztúri Izraelita temetőben dr. Schreiber Sándor professzort, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatóját, a magyarországi izra­elita felekezet és a tudományos élet kiemelkedő személyiségét. A gyászszertartást dr. Salgó László főrabbi végezte. A magyar izrae­lita felekezet nevében Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, a magyar tudományos élet képviseletében dr. Harmatta János akadémikus, valamint Schreiber Sándor tanítvá­nyai és munkatársai méltatták a nemzetközi tekintélyű professzor sokoldalú alkotó munkásságát, felekezete és hazája iránti elköte­lezettségét. xxx

Next

/
Thumbnails
Contents