Hazai Tudósítások, 1984 (21. évfolyam, 1-23. szám)

1984-03-01 / 4. szám

1984.XXI.évf.4.sz. Hasai Tudósítások 17 KULTURÁLIS PANORÁMA Magyar filmsikerek külföldön Sikeresen szerepeltek a magyar filmek külföldön. A most Össze­sített adatok szerint 1983-ban 87 nemzetközi filmfesztiválon 27 dí­jat nyertek. A tavalyi filmfesztiválok sorát a januári új-delhi rendezvény nyitotta, s a spanyolországi Huelva városában tartott zárta be. A két esemény között Európában} Észak- és Dél-Amerikában jóformán min­den jelentős filmestalálkozón képviseltette magát a magyar filmgyár­tás. Az értékes díjakból kiemelkedtek azok, amelyet az egyik leg­rangosabb fesztiválon, Cannes-ban nyertek a magyar filmek. A film­­kritikusok nemzetközi szervezetének, a Piprescinek a díját a Sze­rencsés Dániel című produkció kapta. TÖrőcsik Marit pedig a film­művészet terén végzett kiemelkedő munkájáért és a cannes-i film­­fesztiválokon nyújtott alakitásaiért Mandragóra-díjjal tüntették ki. Ugyanitt Aranykamera-díjjal jutalmazták a Társulás filmstúdió filmjét, az Adj király katonát című alkotást, és ez a film a locar­­nói fesztiválon is a kitüntetettek közé került: a fődíjon kívül el­nyerte a Pipresci és az Ökumenikus zsűri oklevelét, valamint külön­­díjat is kapott. A filmfesztiválok eseményei mellett tavaly is sorozatosan tar­tottak magyar filmheteket és filmbemutatókat külföldön: csaknem száz európai és tengerentúli városban rendeztek magyar fiinapokat. x

Next

/
Thumbnails
Contents