Hazai Tudósítások, 1984 (21. évfolyam, 1-23. szám)
1984-12-15 / 23. szám
X984-XXI.évf.23.sz Hazai Tudósítások 8 A harmadik nagy történeti téma a honfoglalás korának antropológiájához kapcsolódik. Töbh tucat 9-10, századi temető feltárásában vett részt, több ezer csontvázat mért még, osztályozott, értelmezett. Ezek alapján állítható, hogy a 10. századi temetőkben nem azok az ugorok, magyarok vannak többségben, akikről a nyelvészet és a történelem megemlékezik, hanem egy egészen más, török eredetű és keveredett népesség. Igaz lenne tehát a kettős honfoglalás, amely jelentős előmagyar népességet feltételez a Kárpát-medencében a 7. század második felétől fogva? Vagy - ami valószínűbb - magyar nyelven beszélő őseink között a korábban feltételezettnél több volt a mongol-törökös külsejű férfi és nő? Kisgely István a második föltevésre hajlik, s szavainak hitelét erősíti, hogy 6 készítette el a középkori magyarság embertanának mai, korszerű összefoglalását.- o -RADVÁNYI GÉZA ÚJRA FORGAT Apassionata címmel Beethoven életéről forgat filmet Magyarországon Radványi Géza, aki a Valahol Európában című, 1947-ben készült magyar filmmel vált világhírűvé. Radványi 1907-ben született Kassán, pályáját újságíróként kezdte. Párizsban, Genfben, Madridban, Londonban, volt riporter, majd forgatókönyvíró és rendezőasszisztens. 1939-ben kapcsolódott be a magyar filmgyártásba, a felszabadulás után a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett. Olyan neves rendezők kerültek ki a keze alól, mint Makk Károly vagy Bacsó Péter. A Valahol Európában című filmjével belépett a nagy neorealista ■ v 1 ... rendezők sorába, ekkortól kezdve Rossellini és Vittorio De Sica mellett tartja számon a filmtörténet. A film a háborúban otthontalanná vált, csavargó gyerekekről szóló hősköltemény. 7 családtalan sráco