Hazai Tudósítások, 1983 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1983-10-15 / 19. szám

1983.XX.évf.19.sz. Hazai Tudósítások 17 "Minden vendéget egyforma kedvességgel üdvözölt, de görnyedés nél­kül, nem a hasznát sóvárgó üzletember alázatával, hanem a vendéget szívesen látó házigazda figyelmességével." A ma vendéglőseinek érdemes tehát felidézniük az 1956-ban el­hunyt G-undel Károly egyéniségét, hitvallását, módszereit. "A Gundel" ma is várja a vendégeket, bizonyítva a Hírneves Gundel Károly mes­terségbeli tudását, hozzáértését.- o -A RÓMAI KLUB BUDAPESTEN Szeptember végén a magyar fővárosban ülésezett a világszerte ismert Római Klub. Az "Élelmiszer hatmilliárd ember számára" című konferencián 20 ország 100 képviselője vett részt. A Római Klubnak két magyar tagja van: Bognár József és Szent­­ágothai János akadémikusok. Széntágothai professzor elmondta a sajtónak, hogy miért épp Budapest adott otthont ennek a konferenciának.- A Római Klub már korábban sem zárkózott el attól, hogy munká­jában nagyobb mértékben vegyenek részt a szocialista országok tudó­sai is, és a budapesti helyszín - annak köszönhetően is, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az Ipari Mi­nisztérium vállalta a konferencia megrendezését - jó lehetőséget kínált a kapcsolatok szélesítésére. Mindez persze csak az egyik ok volt a budapesti színhely mellett, a másik érvet - lévén az ülés témája a világélelmezés helyzetének javítását szolgáló lehetőségek keresése - a magyar élelmiszer-gaz­daság elismert eredményei szolgáltatták. A Római Klub irányítói előtt is jól ismert, hogy agrárgazdaságunk a leghatékonyabbak közé tartozik, hogy több, a világélelmezésben kiemelkedően fontos ter­ményt tekintve az egy főre jutó mennyiséget és az egy hektárra vetí­tett terméshozamot nézve is a világranglistán a legjobbak között vagyunk.

Next

/
Thumbnails
Contents