Hazai Tudósítások, 1983 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1983-09-01 / 16. szám
1983.XX.évf.l6.sz. Hazai Tudósítások 13 Avar rovásírásra bukkantak Régészeti szenzációt hozott a Szarvas melleti avar kori temető föltárása: Magyarországon elsőként az egyik sírból avar rovásírásos szöveg került elő. A nyolc centiméter hosszú, téglalap alakúra csiszolt csont tütartó négy oldalán összesen 58 írásjel látható. A Magyarországon eddig előkerült avar csontleleteken előfordult már rovásjegy, de egy-egy tárgyon egy-két, legföljebb négy rovás található, Az ötvennyolc jel a szakemberek szerint rovásírásos szövegnek tekinthető, melynek megfejtése egy sor tudományos kérdésre adhat választ, például arra, hogy azonos-e, vagy rokonságban van-e az avar rovásírás a magyar /székely/ rovásírással, s hogy milyen nyelven beszéltek az avarok. Ha ez utóbbi tisztázódik, választ kaphatunk arra, hogy az avar-magyar azonosság, illetve folytonosság hipotézise mennyiben felel meg a valóságnak. A Szarvason két hónapja tartó ásatás során eddig 173 sírt tártak föl, s még hatvan-hetven van a temetőben. x Pipaszívó verseny a Dorottyában A versenybíró felszólítására a pipákba 2,5 gramm dohányt tettek, majd rágyújtottak, s ezzel megkezdődött a verseny. Ennél békésebb és hangulatosabb versengést aligha lehet elképzelni! Finom illatú pipafüst, csendes beszélgetés, egy korty az üdítőitalból... Pipaszívó versenyt rendezett a Dorottya-szálló nagy termében a Kaposváron nemrég alakult pipásklub. A résztvevők legkedvesebb pipájukat hozták el az „összecsapásra". Egy óra és tíz perc elteltével dr. Kovács József - a győztes - még mindig nyugodtan pöfékelt Az Európa-bajnokságon egy óra és 47 percig szívta az első helyezett