Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1982-01-15 / 1. szám

1982.XIX.évf.l.sz Hazai Tudósítások 6 A labdarúgással kapcsolatos másik feladat, hogy a bajnokság át­szervezésére, a zavarmentes átmenet biztosítására gondosan fel kell készülni. Az 1982-83-as idényben 16 csapatos NB I és 20 csapatos NB II rajtol. Ennek a rendszernek a jó hatásai szükségszerűen kell hogy jelentkezzenek, de hogy ez bekövetkezik-e, az a hozzáilástól függ, és majd a jövő mutatja meg. A siker itt is attól függ, mennyire akarja mindenki becsületesen és körültekin­tően ellátni a saját munkáját, feladatát. Ezek után az államtitkár a Budapest Sportcsarnokról megemlítette, hogy az előzetes tervek szerint a csarnoknak 1982-ben már 84 napja "foglalt". Ebből mintegy 60 nap esik sporteseményekre. Közülük is kiemelkedik a február 20-i Magyarország-NDK atlétikai viadal, az április 17-27.között lebonyolítás­ra kerülő asztalitenisz Európa-bajnokság. Junius 20-án itt rendezik meg az Európa-Egyesült Államok férfi kosárlabdatalálkozót, december 3-14. között pedig a női kézilabda-világbajnokság fontosabb és döntő eseményeit.- o -MILYENEK VOLTAK AZ ÁRPÁDOK? Mtiltunk nagy alakjait a művészet tartja életben, az ad testet szellemi hagyatékuknak is. Milyen személytelenné, talán-talán üressé válnék tudásunk Mátyás királyról, ha nem rajzolódnék elénk nagy orrú, biggyedt ajkú arcéle; avagy milyen halovány lenne Rákóczi Ferencről való emllékezésünk Mányoki festménye nélkül! Petőfi, Arany, Kossuth, Széchenyi, avagy századunk nagyjai milyen vérszegényen élnének bennünk arcuk nélkül! Sok ember képekben gondolkozik, erre tapad rá a szó, az elvont gondolat náluk. Nos, az ő szá­mukra éppenséggel lebegő káprázatokká válnának múltúnk nagyjai, képeik hiján. ről? Ezeket tudván, kérdezzük meg, mit tudunk az Árpádok megjelenésé­Képük feltűnik előttünk a budapesti Ezredéves Emlékmű Árpádjá­nak messze tekintő, büszke alakjában, mögötte az árkádok alatt Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II.Endre és IV.Béla alakja elevenedik meg a Hősök terén. Árpád fehér lován központi alakja Feszty Árpád nagy körképének, A magyarok bejövetelének. Ez a hatalmas panoráma a II. világháborúban megsé­rült, most készülnek újra felállítani a Pusztaszeri Nemzeti Parkban. Ugyan­csak Árpád fenséges alakja fogadja a levertek hódolatát Munkácsy Mihály A honfoglalás cimü nagy képén, ez ugyan az Országházban van, s igy ritkán * László Gyula cikke a Népszava 1981 karácsonyi számában jelent meg.

Next

/
Thumbnails
Contents