Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1982-09-01 / 16. szám
1982.XIX.évf.16.sz. Hazai Tudósítások 11 két világhírű művész egy műteremben A Bakony hegység lankái között meghúzódó kis község, Hollóháza, mintegy 150 éve ad otthont egy porcelángyárnak. A gyárat talán azért alapították éppen itt, mert a még Árpád-kori település évszázadokon át hires volt az itt élő fazekasok munkájáról. Hollóháza hire eljutott a határokon túlra is, bár az itteni termékek nem versenyezhettek a világhirü herendi, vagy a pécsi Zsolnay gyár termékeivel. 1978-ban azonban változás történt. Ebben az évben a Magyar Finomkerámiaipari Müvek akkori igazgatója, Sárközi Dezső egy kisérleti stúdiót hozott itt létre a hollóházi gyár termékeinek korszerüsitése céljából. A stúdió azonban az évek folyamán sokkal fontosabb tevékenység színhelyévé is vált, elsősorban a világhirü magyar képzőművész, Szász Endre itteni munkája folytán. Az Egyesült Államokban élő, de a kanadai Torontóban is dolgozó művész Hollóházán kezdte el egy új műfaj, a porcelánkép kikísérletezését, és itt is alkotta meg első nagyszabású ilyen munkáit. Ezek egyike a győri új szinház társalgójának fő falát disziti, egy másik, kisebb alkotás pedig a budapesti Hilton Szálló előterében látható. Az 56 esztendős Szász Endre mintegy 5 éve foglalkozik ezzel a műfajjal. Idén novemberben az Egyesült Államokbeli Los Angelesben nyilik kiállítása, melyen többek között a nagyméretű /60x60 cm-es/, Hollóházán kikisérletezett porcelánlapokra festett, és festés után égetett alkotásai is láthatók lesznek. 1983 tavaszán pedig, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Vigadó Galériában mutatják be Szász Endre legújabb alkotásait. Szász Endre jelenleg is Hollóházán dolgozik: őszi amerikai kiállitásának anyagát késziti elő és egésziti ki. A napokban viszont müvésztársa akadt: a Rómában élő világhíres szobrászművész, a most 73 esztendős Amerigo Tot szintén ellátogatott a hollóházi stúdióba, hogy maga is megpróbálkozzék a porcelán műfajával. Amerigo Tot - Tóth Imre - azt mondotta: - Szász Endre ennek a műfajnak valóságos varázslója. Tulajdonképpen az ő munkái bizonyitották be számomra is, hogy ez az anyag még óriási lehetőségeket rejt magá-T 1