Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1982-08-01 / 14. szám
1982.XIX.évf.14.sz. Hazai Tudósítások 11 vezényelt, a rendező megint Szinetár, s mindössze két lényeges változás történt: a díszlettervező Fülöp Zoltán volt, Örzse pedig - először - Moldován Stefánia. Ugyanez a stáb vitte diadalra 1970-ben is Kodály remekét a szegedi fesztiválon. Akkor is nyitódarabnak szánták július 26-án. A premier előtt még fölavatták a Mestert ábrázoló dombermüvet, Vigh Tamás alkotását a panteonban, ahol megjelent Kodály özvegye, s Ujfalussy József tartott emlékbeszédet - az előadást azonban elmosta az eső. A két nappal későbbi bemutató viszont újfent emlékezetes sikert aratott. Talán a változatosság bizsergő igénye szülte az ötletet a kockázatos vállalkozáshoz, mellyel 1975. augusztus 9-én vonult föl a stáb. G-iricz Mátyás tulajdonképpen drámaként rendezte meg a Háryt. A mü nagyrészt ellenállt a kísérletnek, mégha a címszerepben Bessenyei Ferenc minden tőle telhetőt el is követett az énekes föladatok megoldására - őszintén szólva félsikerrel. Szalatsy István dirigált, Örzseként Házy Erzsébet lépett fel. Mindenesetre a Háry János azóta hiányzott nemcsak a dómszinpadról, de a szegedi színházból is. Fölújitotta viszont az Operaház. 1979. november 4-én az egykori legendás szegedi szabadtéri címszereplővel, Melissel, akiről Till Géza irja: „ha egyáltalán létezik szerep és előadó tökéletes egymásra találása, akkor az ennek a zseniális művésznek ebben az alakításában százszázalékosan sikerült”. így érkezünk a jelenlegi fesztiválpremierhez, ahol megint a legendás triász viszi a primet: Kórodi András karmester, Békés András rendező és Melis György cimszereplő. KULTURÁLIS PANORÁMA Ifjú zenebarátok nemzetközi tanácskozása Kecskeméten, az Erdei Ferenc művelődési központban tartotta az UNESCO nemzetközi zenei tanácsa keretében működő Fédération Internationale des Jeunesses Musicales /Ifjú Zenebarátok Nemzet