Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1982-08-01 / 14. szám
1982.XIX.évf.l4.sz Hazai Tudósítások 10 s a főszerepeket Szabady Istvánra meg Turján Vilmára osztják, akik ettől fogva sokáig a szegedi operajátszás elsőszámú csillagai. Kronológiai sorrendben haladva: az Operaház csak 1952. december 16-án újította föl a daljátékot, Oláh Gusztáv rendezésében. Az időközben feloszlatott szegedi operatársulat „maradványaiból" is tellett azért egy újabb Háryra 1953. február 27-én, hiszen itt maradt Szabady István abban a produkcióban, melyet nem kisebb szakember, mint Paulusz Elemér vállalt a karmesteri pultnál, s Örzseként kitűnt - prózaszinész partnerei mellől - a későbbi legendás operettprimadonna is, Iván Margit. Kodály nyolcvanadik születésnapját mi mással köszönthette az Operaház, mint a Háryval. Eorray Gábor díszleteiben a rendező Békés András mértéktartóan stilizált színpadi megoldásokkal keltett figyelmet az 1962. december 16-i premieren, s a következő előadásokon, ahol két-két címszereplőnek meg Örzsének tapsolhatott a publikum: Palócz Lászlónak és Radnay Györgynek, illetve Házy Erzsébetnek és Komlóssy Erzsébetnek. Még ezt megelőzően 1962 nyarán fölhangzott a dalmű a szegedi játékokon, ugyancsak Békés András rendezésében, Kórodi András vezényletével, Szabady Istvánnal, Mátyás Máriával, Maleczky Oszkárral, Palánkay Klárával, Rosier Endrével a főbb szerepekben. Négy esztendővel később, 1966. július 23-án, új rendezésben került vissza a dómszinpadra a Háry. S új címszereplővel is, azzal a Melis Györggyel, akivel az idén megint találkozik a publikum. Színetár Miklós elképzelése szerint a darab cselekménye a nép fantáziájában kel életre, s ez határozta meg Varga Mátyás díszleteinek koncepcióját, karakterét is. Komlóssy Erzsébet Örzséje, valamint a Lukács Miklós vezette előadásokon kitünően játszó fesztiválzenekar olyan sikerre vitte a müvet, hogy hamarosan megint műsorra kellett tűzni. Időközben azonban meghalt a szerző: 1967-ben az egész világ gyászolta Kodály Zoltánt. Két évre rá, 1969. július 19-én gyakorlatilag az előző kimagasló művészi sikerű produkciót nújitották föl" a téren a Játékok nyitányaként - lukács Miklós i