Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-12-01 / 22. szám
1981.XVIII.évf.22.sz. Hazai Tudósítások 2 TÁVLATI PROGRAM A BALATON VÉDELMÉRE A Balaton Közép-Európa legnagyobb, 600 négyzetkilométer kiterjedésű sekélyvizü tavának és vízgyűjtőinek vízminőség védelméről tárgyalt a napokban a Balaton Intéző Bizottság. A nagy idegenforgalmi vonzású tó védelmét, fejlesztését egy 30 évre szóló program keretében 35 milliárd forint szolgálja. A hosszutávu terv első lépcsőjében az 1981-85-ig tartó VI. ötéves tervben 5,2 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Ez az összeg az ötéves vizgazdálkodási költségvetés tiz százalékát teszi ki. Szakemberek szerint 1985-ig már csökkenteni tudják a tavat érő szennyező hatásokat. A Balaton kétmilliárd köbméternyi víztömege összegészében még ma is jóminőségü, az ugrásszerűen növekvő idegenforgalom azonban kezdi veszélyeztetni a tó ökológiai egyensúlyát. 1981-ben nyári csúcsidőszakokban 1 millió 200 ezren kerestek felüdülést a Balatonnál, ami több mint kétszer annyi, mint az 1975-ös csucsadatok. A Balatonba jutott szennyező anyag mennyisége 1976-1980 között mintegy 35 százalékkal nőtt. Az üdülők a tó víztömegének három százalékát szennyezik a 85 kilométeres hosszúságban elterülő strandokon, s a 600 négyzetkilométeres viztükör 55 négyzetkilométeres parti sávján. 1985-ig szennyviztisztitó telepek építésével, fokozott közmüvesitéssel, környezetkimélő gazdálkodási technológiák bevezetésével és mederkotrással a tó vizének szennyezettségét 1980-hoz képest 14 százalékkal kivárják csökkenteni. Öt év alatt négymillió köbméter iszapot kotornak ki a Balaton parti sávjaiban. /Az elmúlt húsz évben összesen mindössze 6 millió köbméter iszapot távolítottak el./ Megkezdődtek a földmunkák és a gátak épitése a ICisbalatonon is. A mocsári növényzettel benőtt nádas területen ugyanis most egy nap alatt folyik keresztül a tavat tápláló legnagyobb folyó, a Zala vize, s igy a Kisbalaton természetes szürőhatása nem érvényesül kellőképpen. A rekonstrukció után ez az idő 40-50-szeresére növekszik, s ekkor a mocsárvidék természetes szűrőként szolgál majd. A Balaton vizgyüjtő területén megtiltották uj szakosított állattartó telepek létesítését és egyes-, a tó vizét szennyező növényvédőszerek és műtrágyák használatát. Ezt az intézkedést további szigorú szabályozások követik. A Balaton környékén jelenleg is az országosnak a háromszorosa a vizszennyezési birság összege. Tervezik ennek további növelését, s fokozzák a Balaton vizét szennyező üzemek ellenőrzését is. o