Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1981-10-15 / 19. szám

1981.XVIII.évf.19.sz. Hazai Tudósítások 14 nem ismert, lenézett és megvetett zenét szembeállította a megszokott, elfo­gadott népszerű, nemzeties dallamvilággal. Az elkülönítés merevsége azután fokozatosan feloldódott, s A csodálatos mandarin 1955-ös műsorra tűzésével végérvényesen csatát nyert a nagy zeneköltő. Ezt a változást tükrözik a róla azóta megjelent monográfiák is. Ujfalussy József végül Bartók Béla életutjáról, a munkásságát meghatározó indíttatásokról rajzolt árnyalt ké­pet. Az Olaszországból érkezett Luigi Nono előadásában a hazájá­ban és más országokban kialakult hamis Bartók képről beszélt. Elmondotta, sokáig ők is csak a folklorista Bartókról vettek tudomást, s a kelleténél jóval kevesebb figyelmet fordítottak a zeneszerzőre, a zenetechnika, a kom­ponálás módszereinek megreformálójára. Ebben az is közrejátszott, hogy arány­lag kevés helytálló adat jutott el időben az olasz zenei köztudatba, de - - mint említette - az utóbbi években alapvető változások következtek be. En­nek eredményeképpen Bartók Béla teljes nagyságában áll az olasz zenei köz­vélemény előtt. Az olasz zenetudós elismerően nyilatkozott arról a hatalmas munkáról, amellyel Bartók számottevően hozzájárult a zenei kifejezés lehető­ségeinek kibővítéséhez. A kongresszus részvevői meghallgatták Sebő Ferenc és együtte­se magyar népzenei bemutatóját, s ellátogattak az Állami Bábszínházba, ahol a Bartók három müvéből készült produkciót tekintették meg. xxx CSIKÓ-BEISKOLÁZÁS CSIPKÉSKUTON Harminc féléves, választott csikó érkezett a szilvásváradi anyaménesből a Bükk tetején lévő csipkéskuti csikóménesbe. A tavaszon szü­letett kiscsikók a fajta névadó helyének, a jugoszláviai Lipicának megfe­lelő, természetes körülmények között nevelődnek az időjárás viszontagságait jól tűrő, kecses járású fogatos-, vagy sportlovakká. Naponta rendszeresen járatják őket a csikótelep melletti legelőn, hogy szokják a szélsőséges idő­járást és a hegyi terepet. xxx SIKERES VOLT A II. NEMZETKÖZI MOZGÁSSZÍNHÁZ TALÁLKOZÓ A Budapesti Műszaki Egyetemen rendezték a II. nemzetközi mozgásszinház találkozót. Regős Pál, a fesztivál művészeti vezetője, a há­zigazda BME Pantomim Mozgásszinház irányitója a hatnapos rendezvénysorozat­ról elmondotta: - Három különböző helyszínen tiz külföldi és öt hazai együt­tes tizenhét produkcióját negyven előadásban mintegy 10 ezer néző látta. Az érdeklődők száma ennek többszöröse volt.

Next

/
Thumbnails
Contents