Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-01-15 / 1. szám
1981.XVIII.évf.l.sz Hazai Tudósítások 4 százalékkal emelkedtek, összegük 318 millió forint volt. A tőkésországokéól a vizsgált időszakban 1,9 millióan érkeztek Magyarországra, 6 százalékkal kevesebben, mint az előző évben. Csupán az átutazók száma nőtt, a turistáké és a kirándulóké csökkent. Kedvező viszont, hogy a turisták által eltöltött idő 1,6 millió éjszakával emelkedett, mégpedig 10 millióra. Ebből a 10 milliós értékből 3,9 milliót jegyeztek fel kereskedelmi szálláshelyeken. A tőkés országbeli látogatókból származó devizabevételek értéke 3,3 milliárd forint, azaz 150 millió dollár. Az 1979. évinél 27 százalékkal nagyobb összeg azt is sejteti, hogy az előző évinél valamelyest nagyobb volt az átlagköltés is. A másik oldalon idegenforgalmi devizakiadásokra a múlt év 11 hónapjában 3,9 milliárd forintot fordítottunk, igy a devizaegyenleg csaknem 5 milliárd forintos aktívumot mutat. Ezen belül a rubel elszámolásoknál 3,3 milliárd, a nem rubel elszámolásoknál pedig 1,7 milliárd a magyar idegenforgalom bevételi többlete.- o -BEFEJEZŐDÖTT A DEBRECENI ARANYBIKA REKONSTRUKCIÓJA Befejeződött a debreceni Aranybika szálló bővítéssel egybekötött rekonstrukciója. A hires vendéglátó egység patinás épületét 300 ágyas uj szárnnyal bővitették, s a régi szárny felújításával együtt jelenleg már 600 szállóvendéget fogadhatnak. A felujitás során uj éttermeket létesítettek, átalakították a presszót és a konyhát, megnyitották a Hajós Alfréd termet. Most már kétezer vendéget ültethetnek le a vendéglátó-komplexumban. A szálló felújítása a tervezettnél 10 millió forinttal olcsóbban, mintegy 180 millió forintért készült el. A rekonstrukció idején a szálloda és különféle egységei zavartalanul fogadták a vendégeket. A felujitás befejeztével hajdúsági gasztronómiai napokat nyitottak az Aranybika Bocskai termében. A korszerű és olcsó étkeztetést reprezentáló egyhetes rendezvénysorozaton mesterszakácsok és fiatal szakmunkások ételkülönlegességeivel, ételkészitményeivel .ismerkedhettek meg a vendégek.- o -