Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-09-01 / 16. szám
1981. XVIII. évf. 16. sz Hazai Tudósítások 4 névtudományi és etimológiai kutatásai során sok értékes hungarológiai anyagot tett közzé; Viljo Tervonennek, aki a helsinki egyetem / Finnország / első magyar intézetének vezetője volt; valamint Szent-Iványi Bélának, a berlini Humboldt Egyetem / NDK / magyar tanszéke nyugalmazott professzorénak. A kongresszuson 135 előadás hangzott el, s kerékasztal megbeszéléseket is tartottak különböző témakörökben. Klaniczay Tibor akadémikus, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság főtitkára a kongresszus munkáját értékelve a budapesti tanácskozás leglényegesebb mozzanataként azt emelte ki, hogy a résztvevők a különféle véleménycserék során a hungarológia, mint nemzetközi diszciplina megszületésének lehettek tanúi, illetőleg bebizonyosodott, hogy a hungarológia létező tudomány. Ezért is fontos az a vita, melyet a készülő Bevezetés a hungarológiába cimü kézikönyvről tartottak, s melyet a tervek szerint idegen nyelveken is kiadnak majd. Egy másik kerekasztal-megbeszélés során javaslatot tettek egy olyan, adatokban biztos információt adó kézikönyv elkészitésére, mely megbízható tájékoztatást nyújt a magyar tárgyú témákkal foglalkozó külföldieknek. A magyar filológia külföldi oktatáséról elhangzott előadások nemzetközi szempontból azért voltak érdekesek, mert rávilágítottak arra is, hogy a világ mire kiváncsi a magyar kultúrából. A magyar versről tartott beszámolók pedig lényeges újdonságokkal gyarapitották a szakirodalmat / a két témakörben elhangzott előadásokat megjelentetik könyv alakban is /. A kongresszus befejező eseménye a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság közgyűlése volt. A vezetőség megbízatását meghosszabbították. Az elnök továbbra is Bo Wickman, az uppsalai egyetem professzora, a főtitkár Klaniczay Tibor, akadémikus. A tizenhárom tiszteletbeli tag mellé öt újat választottak: Gabriel Astrikot, az Egyesült Államok-beli Notre Dame egyetem nyugdíjas professzorét; Cs.Szabó László Londonban élő iró-kritikust, Vladimir Skalickát, a prágai Károly Egyetem, Bán Imrét, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, valamint Ligeti Lajost és Tamás Lajost, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem nyugalmazott professzorait. A II. hungarológiai kongresszust - a tervek szerint - 1986-ban ^Jugoszláviában tartják. o