Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-08-15 / 15. szám
1981.XVIII.évf .15.3Z.Hazai Tudósítások 15 LISZT-BARTÓK ZONGORAVERSENY BUDAPESTEN Huszonkét ország 66 versenyzője indul a szeptember 14-30. között Budapesten megrendezendő Liszt-Bartók Zongoraversenyen. Az európai országokon kívül érkeznek résztvevők az Amerikai Egyesült Államokból, Argentinéból, Haitiből, Japánból, Kubából és Kanadából is. Tizenkilencedik alkalommal tartanak nemzetközi zenei versenyt Budapesten. Az idei jelentőségét növeli, hogy a Bartók centenárium évében tartják. Védnökségét a magyarországi Bartók Emlékbizottság vállalta. Az 1927-es Varsói Chopin-verseny után Magyarországon rendeztek először nemzetközi zongoraversenyt 1933-ban, Liszt Ferenc emlékére és tiszteletére. Győztese a magyar Fischer Annie volt, akinek akkor indult nemzetközi karrierje. 1956-ban a második budapesti Liszt-zongoraversenyt a szovjet Lev Vlaszenko nyerte, aki egyébként az idei verseny egyik zsűritagja lesz. 1961- ben egyszerre ünnepelték Liszt születésének 150. évfordulóját és Bartók születésének 80. évfordulóját. Azóta ötévenként e két magyar zeneszerző emlékére tartják megenemzetközi versenyt Budapesten. Az idei verseny tétje igen nagy, nemcsak a magas pénzjutalom miatt, hanem mert a szervező, a Budapesti Zenei Versenyek és Fesztiválok Irodája kiterjedt külföldi kapcsolatai révén rangos koncertekre is lehetőségeket nyújt a díjnyerteseknek. A verseny győztese felléphet egyebek között a Bordeaux-i fesztiválon, meghívást kap Leedsbe, Sidneybe, a varsói Chopin Intézetbe, koncertezhet a Detroiti Szimfónikus Zenekarral /Detroit Symphony Orchestra/ és a l'Orchestre de Paris-val. A győztesek természetesen Magyarországon is bemutatkozhatnak. Az első díjassal lemezfelvételt készít a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A díjakról neves művészekből álló 19 tagú nemzetközi zsűri dönt. Elnöke Kadosa Pál zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Egykori növendéke, Kocsis Zoltán most zsűritag lesz. A zsűriben foglal helyet többek között Pierre Colombo genfi karmester, a Nemzetközi Zenei Versenyek Szervezetének /Federation of the International Music Competitions/ elnöke, Wiktor Weinbaum, a FCIM alelnöke, a varsói Chopin Intézet igazgatója. Rex Hobcroft, a Sidney-i Nemzetközi Zenei Versenyek elnöke, a Sidney-i Zeneakadémia igazgatója, Charles Webb, a bloomingtoni /USA/ Indiana Egyetem dékánja, Halmos György, a kolozsvári Zeneakadémia igazgatója. A háromfordulós verseny színhelye hagyományosan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagyterme. Az elődöntőben Bach, Liszt, Chopin, Haydn, Beethoven és Bartók művekkel szerepelnek a versenyzők. A középdöntő