Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1981-01-15 / 1. szám

1951.XVIII.évf.l.sz Hazai Tudósítások 2 A FORINT JÖVŐJE Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese előadást tartott Debrecenben, a Magyar Közgazdasági Társaság Hajdu-Bihar megyei szervezete rendezésében. A bevezetésül adott világpiac-elemzésben elmondta, hogy a magyar vállalatok 1980-ban növelték kivitelüket a tőkés­országokba, noha a tőkésországok több válságjelenséggel - átlagosan 10-12 százalékos inflációval, zéró körüli termelésnövekedéssel és növek­vő munkanélküliséggel - küszködtek. Szerződéses paritáson az 1980. évi nem rubel elszámolású kereskedelmi mérleg egyenlege pozitiv lesz, s ez szerinte igen nagy eredmény, hiszen 1978-ban az 1 milliárd dollárt is meghaladta a magyar külkereskedelem deficitje ebben a viszonylatban, s a deficit a lényeges csökkenés ellenére még 1979-ben is jelentős maradt. A KGST-országokkal folytatott külkereskedelemben megköze­­litőleg egyensúlyi helyzet alakult ki. A vállalatok tavalyi gazdálkodásáról szólva Fekete János elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank rendelkezésére álló adatok szerint mind az árbevétel, mind a nyereség meghaladja az egy évvel korábbit és a külkereskedelmi munkának köszönhetően a tervben - nem rubel viszonylat­ban - előirányzott 2,6 százalékos cserearányromlás nem következett be, sőt cserearányunk egy kicsit talán javult is. A forint két árfolyamának január elsejei közelitéséről szól­va az MNB első elnökhelyettese rámutatott, hogy a gazdaságirányítási re­form következetes továbbviteléről van szó.- Az egész összefügg a forintnak a magyar gazdaságban be­töltött szerepével - mondotta Fekete János. - Mi azt hirdetjük, hogy gaz­daságirányítási rendszerünkben, ahol a vállalatok önállóan gazdálkodnak a szabályozó rendszer keretein belül, a forintnak minden szempontból be kell töltenie a klasszikus pénz funkcióit, mert ezen keresztül történhet meg a nemzeti jövedelem igazságos elosztása. Ezért van szükség olyan pénz­re, amely kifejezi a ráfordításokat, az önköltséget és a nyereségtartal­mat. Ilyen pénz pedig csak akkor van, ha egységes az árfolyam. A forint két árfolyama között január elsején a különbség 33 százalékra csökkent, S véleményem szerint még az idén remény van rá, hogy megvalósítsuk az egységes árfolyamot. Akkor pedig 1982-re megteremtettük a forint külső konvertibilitásának egyik fontos feltételét. Természetesen terveink sze­rint a forint a külkereskedelem, a szolgáltatások és a vállalati gazdál­kodás körében lesz konvertibilis, azaz a lakosság számára még nem.

Next

/
Thumbnails
Contents