Hazai Tudósítások, 1978 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1978-12-01 / 23. szám

1978. XV. évf. 23. sz. Hazai Tudósítások 12. EGYHÁZI ÉLET Ilii H-+H-+I H-I'H-H-Miklós Imre beszéde A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma megem­lékezett az állam és egyház között kötött egyezmény 30. évfordulójáról. Az ünnepi ülésen megje­lent Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is, s megemlékezve legutóbbi svájci látogatásáról (melyről már beszámoltunk), többi között a következőket mondotta:- A közelmúltban dr. Philip Potter, az EVT főtitkára és más vezető személyiségek meghívására Genfben, Bernben és Zürichben a protestáns egyházi világszervezetek központjaiban tettem látogatást. Mindvégig tapasztaltam, hogy a világszervezetek vezetői és mun­katársai elismeréssel és tisztelettel tekintenek a magyar egyházak vezetőire. Számos beszél­getés és kérdés bizonyította azt a széles körű érdeklődést, amely egyházpolitikai tapasztalataink, a marxisták és keresztyének dialógusának hazai eredményei iránt megmutatkozik.- Úgy látom, hogy egyre csökken azoknak a száma, akik a szocia­lista társadalomban működő egyházakat és a vallást reakciós politikai célokra, illetve azok vé­delmére akarják kisajátítani. Egyre nő a készség azon tapasztalatok hasznosítására, amelyek az alapvető filozófiai, világnézeti bázisok érintése nélkül megvalósíthatónak tartják a kommunis­ták és keresztyének együttműködését az emberiség uj perspektívái érdekében. XXX Budapest- Bécs Október végén a bécsi teológiai fakultás meghívására Ausztriába lá­togattak a budapesti Hittudományi Akadémia tanárai, a két intézmény között fennálló tudományos és baráti kapcsolatok hagyományos keretében. Az első napon a világiak teológiai képzéséről folytattak eszmecserét. Nyíri Tamás professzor ismertette a budapesti teológiai levelező tagozat programját. A második napon tanulmányi kirándulást tettek Ausztriában, majd König bíboros látta vendégül a két fakultás tanárait. XX X A herendi plébános példamutatása Az Uj Élet cimü lap (a magyar izraeliták lapja) legutóbbi számában megírta, hogy a Veszprém megyei Herend községben (itt alapította Fischer Móric a világhírű porcelángyárat) a templom falán, a hívek adakozásából, táblát helyeztek el a második világháború halottainak emlékére. Tóth B. László plébános a katolikus halottak sorába felvésette a zsidó val­­lásu mártírok nevét is. A táblát dr. Klempa Sándor ny. veszprémi püspök avatta fel.-Az Uj Élet munkatársa beszélgetést folytatott a plébánossal, aki - egyebek között - a következőket mon­dotta:

Next

/
Thumbnails
Contents