Hazai Tudósítások, 1978 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1978-11-01 / 21. szám
1978. XV. évf. 21. ,sz. Hazai Tudósítások 10. Krúdy Gyula (1878-1933) UTAZÁS ÉJJEL Magyarországon bensőséges hangulatú Írásokban idézik lei Krúdy Gyula emlékét. A század első évtizedeinek egyik legnagyobb hatású prózairója volt, olvasónak száma egyre nőtt, s ma a Krudy-irások reneszánszukat élik. Stílusa hamar kialakult. Kezdetben a régi nyírségi meg podolini emlékek kerítették hatalmukba, majd a nagyvárosi realizmus-naturalizmus irányzata. Ezután támadt föl benne az uj irodalmi hős, a félmultból álombéli látomásokkal jelenbe lépő Szindbád, akiről regényciklusának sorozatfüzérét szőtte. - Az alábbiakban az évforduló alkalmából egy rövid Írását közöljük. ENNEK AZ EGÉSZ ESETNEK, amely most következik, legalkalmatosabb volna valamely régimódi címet adni; ilyenfélét: "Curly vagy egy színész története", vagy Esmond Henrik, Anna királynő őfelsége ezredesének története", de mégis leginkább ez illenék a fejezet fölébe: "A gonosz varázsló, vagy az ártatlanság diadalma:... Tudniillik: egyszer Szindbád, az a bizonyos hajós, megszöktetett egy fiatal hölgyet. A kisasszony huszesztendős múlt Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, de még mindig nagy tél volt az alföldi rónán. A kis bakterházak a téli alkonyat félhomályában úgy maradoztak el a rohanó vonat mellett, mintha személyes ismerősei volnának Szindbádnak, beköszönnek az ablakon/ és tovább sietnek sürgős tennivalók elvégzésére. A pályaőrök havas bundájukban mozdulatlanul állottak a sínek mentén, és a nehéz báránybőr sapkák alatt látszó arcokon Szindbád aggodalmat, sőt a rosszallást vélt felfedezni, midőn a megszöktetett hölggyel tovább utazott. Még a hó sem hullott úgy, mind rendesen. A rohanó vonat mentén, szinte vízszintes irányban, szakadt az apró hó, némelyik a mozdony füstjétől bekormozódott, mint fekete darázs suhant tova a fehér lepkécskék között. Közel és távol nagy fehér hómezők, ahol pontosan lehetett látni a rókák, nyulak és kóbor ebek nyomait, és Szindbád a szerelmes csókok között kipillantott az ablakon, s azon gondolkozott, hogy hová lettek a rókák, amelyek nemrégen még itt jártak. Egy tanyaház pirosló ablakával úgy fut a tájon keresztül, mint egy bábszinházbeli kép; egy kis állomáson, ahol egy percig megállották, az emeleti ablakban két leány ült, varrtak, a harmadik fehér alsóruhában állott & szoba közepén, a függőlámpa alatt, és éppen egy lila szoknyát próbált felvenni. Fehér karja és válla egy darabig elkísérte Szindbádot a hóesésben, aztán csak a vasúti töltés mellett álldogáló nyírfák havas gallyai integettek feléje, mint annak az ismeretlen lánynak vékony karjai. "Bizonyosan bál lesz valahol a környéken" - gondolta Szindbád. A hölgy, akit délután megszöktetett, csendesen sirdogálva üldögélt a sarokban, és csak félszemmel leste a cigarettázó Szindbádot.- Ugye, már nem szeret, megbánta, hogy eljött velem? - mondta Szindbád, talán tizedszer, mert már nemigen tudott egyebet mondani. A LEÁNY - KIS FEKETE HAJÚ, fehér arcú nőcske volt, aki a téli időjárás beállta óta a muffjában melengette Szindbád kezét, midőn esténkint hazakisérte, majd a kapuban, a sötétben lázas csókot váltott vele duzzadt ajkával, amely puha és bágyadt volt a vágytól - ijedten, csaknem kétségbeesbe ült a vasúti kupé sarkában, és lábait szorosan egymásra vetette. Ártatlan leányka volt, akivel Szindbád csupán a népkert elhagyott sétányain
