Hazai Tudósítások, 1978 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1978-05-01 / 9. szám
1978. XV. évf. 9. sz. Hazai Tudósítások 10. Pest-budai séták BELVÁROS ÉS VIDÉKE (A magyar könyvpiac egyik nagy sikere volt a közelmúltban Thurzó Gábor: Belváros és vidéke cimii kötete, mely meginditóan finom színekkel eleveníti fel az Erzsébet hídon túli, régi-régi Váci utcát, idézi fel lakóit, patricius-iparosait, kisembereit.) SZERENCSÉS EMBER Thurzó Gábor. Világháborúk, forradalmak jönnek és múlnak, s ő ott él ugyanannak a háznak ugyanabban a szobájában, ahol megszületett. így rétegeződnek az emlékei szilárd alapra. Aki egész élete során a szülőházában van otthon, annak gondolataiban a szőkébb környezet is szinte a személyes lét intenzitásával ölt testet. Belváros! E szó hallatán legtöbben a Kossuth utcára, a glancos-flancos Váci utcára, Vörösmarty térre gondolnak. Csak aki őslakó vagy ott élt, tudja, hogy van egy másik Váci utca, az Erzsébet hidi aluljárón túl, egy másik Belváros, a Kossuth utca, Muzeum körút és Tolbuhin körút által határolt szürke, jelentéktelen kis városrész, nyomaiban az egykori kis-kisvárost, Pestet őriző, ódon utcáival, eldugott szerb templomocskájával a régmúlt időket idéző igazi Belváros. Ennek kisiparos-patrícius világába született bele Thurzó Gábor. Családjának nem volt regénye, csak történetei, mondja elöljáróban, majd hozzáteszi: a testes családregények kora amúgy is lejárt. De ha nem is járt volna le, ez az avitt kisváros itt a főváros szivében sosem volt holmi világkereskedelmi központ, Hanza-város. A mérték igy teljes, a rövid emlékezések kis formája művészileg és történelmileg helyén van. MINT A CSIGA a házát, viszi magával az ember az ifjúságát, Írja Thurzó a könyvében. Viszi is, meg alakítja is. 6 maga mondja el a nevadai indiánokkal való találkozása ürügyén, hogy gyermekkorának eleven emléke, az indiánosdi talán nem is volt igaz; ő igaznak érzi, az öccse szerint sosem játszottak indiánt. Dichtung und Wahrheit. Saját emlékeinek szelektálásával, alakításával minden ember önmagának költője, az ősköltészet ujjáteremtője. Csigaház? Még a találó hasonlat is mindig kissé sántít. Ha akarom: az emlékezés óbor, mégpedig hosszan beérő. Deres fő kell ahhoz, hogy az iró nem remegő és nem szentségtelen kézzel, és önmaga élveboncolásának bátorságával nyúljon holt szülei alakjához. A kedves,bohém apához, aki rövid életét kínzó lelkiismeretfurdalások közt dáridőzta végig. Az anya alakjához, a sorsát filozofikus derűvel viselő viruló fiatalasszonyéhoz, a snájdig áldoktor-álpékmester hozományvadászt hősi lélekkel kikosarazó, négygyermekes szép özvegyéhez. I E "FUTÓ NOSZTALGIÁKNAK", ha nem is közös hősük, mindenképpen közös szinterük ez az egykor volt kisváros, die Stadt, ahogy az öregek nevezték a maguk keverék német-magyar nyelvén. A külső-belső boritón múlt századi fényképek. Hová is lett ez a városka, kiált föl az ember. Aztán rájön: sok megvan még belőle. Lám, a nagy újdonság, a Metró is csupán átfut alatta, csak a területén kívül törte fel az aszfaltot, hogy levegőt és embert szippantson ez a száguldó emberi csőposta. Őrizze is még sokáig utcái hangulatát, hogy az egykori Angolkisasszonyok, Fekete Kutya Drogueria, Kis Piszkos és társai környékén feltűnni véljük a lisztügynök Naschitz ur szakállas alakját, a mázsás zöldségárus Zsiga nénit, és mindazokat, akiknek Thurzó Gábor ifjúságát és ifjúsága Belvárosát felidézve állit emléket.
