Hazai Tudósítások, 1976 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1976-09-15 / 18. szám

1976. Xin. évf. 18.sz.

Hazai Tudósítások

12.

Magyar portrék

ÖTVEN ÉVE HALT MEG JÁSZAI MARI, A NAGY TRAGIKA

1926. október 5-én - fél százada - halt meg a magyar színművészet - európai viszonylatban is kimagasló, nagy nő-egyénisége, Jászai Mari, a klasszikus tragédiák fenséges asszony-alakjainak egyik legtökéletesebb megszemélyesítője. Páratlanul romantikus pályát futott be: cselédsorból emelkedett a nemzet kimagasló művészei sorába, akiről könyvek serege szól, nevét tér örökiti meg, s emlékét a színészek jutalmazására évente kiadott művészeti dij (Jászaidij) is őrzi. A magyar színművészet egyik legeredetibb, s legműveltebb egyénisége volt; szellemesen irt; olvasott-beszélt németül, franciául, angolul, görögül; alakításai Rachel, Sarah Bernhardt, Eleonore Duse, Elle Terry stb. produkcióival mérhetők.

"1850-ben (február 24-én) voltam kénytelen megérkezni a földre - Írja maga Emlékezéseiben - ebben a zord formában, mely én vagyok. Szerencsétlenségek, országos csapások idején érlelt meg az anyám: 1848-49-ben, a magyar szabadságharc idején hordott a szive alatt, ott éltem már benne, ott rázott meg a sírása, amikor a menekülők hírül hozták a világosi katasztrófát."

Nyomorúságos, hányatott gyermekkora volt; már ötéves korában elsodródott a szülői háztól, amikor pedig valamennyire dolgozni tudott, pesztonkának, kis cselédnek állt. Tiz éves korában a dunántúli Győr városában, az Orsolya-apácák zárdájában sikerült bevégeznie elemi-iskolai tanulmányait, de aztán teljesen a maga lábára kellett állnia, s nagy szenvedéseket vállalnia. Győrött, Pesten és Bécsben szolgált úri házaknál; a porosz-osztrák háború idején egy markotányos cselédje volt. A kőniggratzi vereség után - a visszavonulás napjaiban - páratlan bátorságával tüntette ki magát, s önfeláldozásával sebesültek nagy sorának életét mentette meg. 1867-ben ezért Bécsben - némi pénzjutalomban részesítették -, majd szélnek eresztették. O a pénzén felöltözött, s elindult Pest-Budára, hogy beváltsa a legnagyobb nyomorúságban, éhezés közepette is melengetett álmát, s színésznővé legyen.

Buda, Kolozsvár, Pest ...

Pest-Budára vergődik, s kardalosnak áll be Molnár György budai népszínházához. Rövidesen észreveszik szoborszerü alakját, felfigyelnek mélyzengésü hangjára, gyönyörű beszédére, s néhány szavas szerepet bíznak rá. Még mindig padlásszobában lakik, krumplin él, többször éhes mint jóllakott, de immár - a színház fénykörében él. Két év múlva megnyíltak előtte a Kolozsvári Nemzeti Szinház kapui, s ott - a kiváltságos tehetségek hatalmas iramával - rövidesen az élre tört, s az együttes Shakespeare-müsorának legfőbb támasza lett. 1872-ben felkínálták neki a pesti Nemzeti Szinház vezető tragikai szerepkörét, de ő nem tartotta még magát rá méltónak. Orczy Bódog főintendáns ekkor személyesen utazott érte Kolozsvárra, s ezt a megbecsülést nem utasíthatta vissza. (Kolozsvárt nőül ment Kassai Vidorhoz, a nagyon müveit, jeles komikushoz, de házasságuk mindössze két évig tartott.)