Hazai Tudósítások, 1975 (12. évfolyam, 1-23. szám)
1975-11-01 / 21. szám
1975. XII. évf. 22. sz. Hazai Tudósítások 15. Most Óbudán a nagy ut- és házépítés közben római időkből származó villákat, fürdőket, mozaikokat hoztak napvilágra. Sok esetben a magyar műemlékvédelem úgy döntött, hogy a leleteket a helyszínen hagyja. De másutt építési terveket és útvonalat változtattak meg, lábra állítottak lakóházakat és költséges átépítéseket rendeltek el. A turisták igy csaknem mindenütt beleütköznek a történelembe." Az uj arcú Hanság A Magyarország észak-nyugati részén elterülő Hanság lápos, mocsaras vidékeinek természetátalakitó programja még a századfordulón megkezdődött, nagyobb lendületet azonban csak az elmúlt húsz évben kapott. A peremvidékeken nagy területeket kapcsolnak be a mezőgazdasági termelésbe, s a rétek, legelők egy részén is öntözéses gazdálkodást alakítottak ki. A természet-átalakító program legnagyobb és egyben leglátványosabb része az erdőtelepités volt. Tizenegyezer hektár korszerűen telepitett, öntözött terület van jelenleg a Hanság északi és déli felében. Az öntözővíz mintegy ötven kilométer távolságból - Vas megye északi részéből, a Rába folyóból - bonyolult csatorna- és zsiliprendszeren át jut el ide. Az uj erdőterület nagyobb része gyorsan növő nyárfafélékből áll. • Neves szakemberekből álló munkacsoport elkészítette a Hanság tájvédelmi körzetté nyilvánításának tervét is. Az egykori - zsugorodó - lápos területen sürgetővé vált a táj természeti értékeinek megóvása. Mindenekelőtt az őshonos és a telepitett égererdők védelmét kell biztosítani. Ritka növény és állatfajok is találhatók a Hanságban, amelyek ugyancsak védettségre szorulnak. így például a vadon növő feketeribiszke, a kijevi csalán és még sokféle növény. Itt él meg viszonylag nagyobb számban Európa kiveszőfélben lévő nagytestű védett madara, a túzok. A madarak között ritkaságként említik a kócsagot, a halászsast, a törpesólymot, és a kigyászölyvet. Előfordul néhány viperafaj is. területet. A tervek szerint 650 hektáron alakítanak ki a Hanságban természetvédelmi A vértesszőllősi muzeum Szabadtéri őskori múzeumot szerveztek a Budapesttől nyugatra fekvő Vértesszőllős közelében, ahol tiz évvel ezelőtt világszenzációt jelentő félmillió éves előemberi (anthropus) leletre, az ősember (paleanthropus) sokféle szerszámára, első tűzhelyére, valamint megkövesedett iszapban konzerválódott ősállatok maradványaira bukkantak. Az idén ősszel befejeződtek az ország egyedülálló muzeális paleológiai telepének munkálatai. Védőépületek, tárolók őrzik az emberré válás szemléletes leleteit, a 17 ezer nemzedékkel korábban élt emberős maradványait, évezredek földtani eseményeinek természeti és tárgyi dokumentumait.