Hazai Tudósítások, 1975 (12. évfolyam, 1-23. szám)

1975-05-15 / 10. szám

1975. xn. évf. 10. sz. Hazai Tudósítások 11. HETVEN ÉVRE ELEGENDŐ A MAGYARORSZÁGI FEKETESZÉN Az idén 86 millió forintot költenek Magyarországon újabb kőszéntelepek felkutatására. Korábban évenként mindössze 20 millió forintot fordítottak erre a célra. Eddig elsősorban a már meglevő bányák területét igyekeztek bővíteni, az uj földtani kutatási program­nak viszont az a célja, hogy újabb lelőhelyekre bukkanjanak, s egyre pontosabban felmérhessék az ország, kosz énvagy onát. Feketeszénből 800 millió tonnára tehető az ismert hazai készlet, újabb fel­tárások további 400 millió tonna kitermelésére nyújtanak reményt. Feketeszén után egyébként változatlanul főként a bányákon belül, az úgynevezett "kutatóvágatok"-ban folytatják a felderítő munkát. A jelenleg ismert készletek - a mai kitermelési tempóval számolva - körülbelül 70 évre elegendők. Az újabb területeken inkább barnakőszén és lignit után kutatnak - erre hasz­nálják fel a már említett összeget. A dunántúli, értékesebb barnaszénből 1,2 milliárd, az észak-magyarországiból 1 milliárd tonna az ismert készlet, a pontosan még fel nem derített mennyiséget 300 illetve 600 millió tonnára becsülik. A barnaszén-készletek mintegy 50 évig kitartanak, - ha nem növekszik a kitermelés tempója. Minthogy azonban az igények semmi­képpen sem stagnálnak, beható kutatásra van szükség. Az idén kezdik meg a vizsgálatokat a Tatabánya melletti mányi medencében, s eredményre számítanak Sajómercsén is. A lignitvagyon kutatását is több uj területen kezdik meg az idén. Szombat­hely mellett, Torony községben nagy kiterjedésű, gazdag lignit-telepeket gyanítanak a szakem­berek. Hasonlóan az észak-dunántúli Kaupvár és a nógrádi Cserháthaláp környékén is ered­ményt várnak a kutatástól. Az ismert hazai lignitkészlet 4,4 milliárd tonna, a "reménybeli" tartalék 4,2 milliárd tonnányi. A mai kitermelési ütem alapján az ismert készlet 116 évig lenne elegendő. MEGKÉTSZEREZŐDIK A MAGYARORSZÁGI KERÉKPÁRGYÁRTÁS A csepeli Vas- és Fémmüvek kerékpárgyárában az év elején megkezdődött a rekonstrukció azzal a céllal, hogy 1978-ig megduplázzák a termelést. A csepeli kerékpárok iránt ugyanis külföldön is növekszik az érdeklődés; nagyon kedveltek például Hollandiában, Svájcban, Kanadában, a skandináv országokban és Iránban. A csepeli kerékpárgyárban a rekonstrukció során a gépeknek mintegy 40 százalékát kicserélik, és olyan uj korszerű technológiát vezetnek be, amelynek révén csökken az önköltség, nő a termelékenység és javul a kerékpárok minősége. A jelenlegi mühelyrendszerü gyártásról tömeggyártásra térnek át. A kerékpárgyártás fejlesztésével egyidőben - ez év végén - a csepeli gyár befejezi a Pannónia motorok gyártását. Három évig még készítenek alkatrésze­ket, aztán a mai motorkerékpár üzemben csak kerékpárt fognál; gyártani.

Next

/
Thumbnails
Contents