Hazai Tudósítások, 1975 (12. évfolyam, 1-23. szám)
1975-05-15 / 10. szám
1975. XII. évf. 10. sz. Hazai Tudósítások 6 Szolidaritás minden békeszerető néppel Külpolitikánk segiti hazai feladataink megoldását. Népünk országépitő munkájában igaz barátokra, szilárd szövetségesekre támaszkodik. Tovább erősítjük testvéri szövetségünket a Szovjetunióval, szorosan együttműködünk a szocialista közösség többi országaival. Szolidárisak vagyunk minden néppel, amely a világ bármely részén szabadságáért, nemzeti függetlenségéért, az emberi haladásért harcol. Célunk az, hogy a gyanakvás, a nyugtalanság, a háborús feszültség korszakát visszafordíthatatlanul felváltsa földrészünkön a béke, a biztonság és az együttműködés uj, történelmi időszaka. A különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti békés egymás mellett élés elvét valljuk és gyakorlatát követjük. Támogatjuk az egész emberiség érdekeit kifejező békepolitikát. AZ EZREDIK FALUSI VÍZMŰ Az ezredik falusi vizmtívet avatták fel május elején egy kelet-magyarországi kisközségben, Kőrösszegapátiban. Ezzel Magyarország lakosságának 70 százalékához eljutott az egészséges vezetékes viz. Ez több mint háromszorosa a második világháború előtti aránynak, és a falusi életkörülmények óriási változásait szemlélteti. Az elmúlt három évtizedben e téren csaknem fél évszázad elmaradását kellett pótolni. A háború utáni első másfél évtizedben végbement az ország villamosítása, 1960 óta pedig a vidék vízellátásának bővítése és korszerűsítése lett a fő feladat. A csaknem 7 millió lakosból, aki ma Magyarországon egészséges csapvizet ihat, 4 és félmillióhoz az utóbbi 10 évben jutott el a vízvezeték. Ahol pedig még a vezetékre várni kell, ott egyre szigorúbban ellenőrzik a kutak vizét. A villany és a viz a kulturált élet két alapfeltételét nyújtja a paraszti lakosságnak, amelynek munkakörülményei a korszerű mezőgazdasági nagyüzemekben szintén megközelítik az ipari színvonalat. Külső szemlélő számára is azonnal észrevehető, hogyan változik a magyar falu képe, milyen gyors ütemben épülnek a modern lakóházak, utak, járdák, folyik a csatornázás. A falvakban is terjed a korszerű lakáskultúra, a falusi lakosság egyre több háztartási gépet vásárol. Mind több falusi háztartásba bevezetik a gázt is. A falusi és a városi élet közötti különbségek fokozatos megszüntetéséhez az állam jelentős anyagi támogatással járul hozzá.