Hazai Tudósítások, 1974 (11. évfolyam, 2-24. szám)

1974-10-01 / 19. szám

1974. XI. évf. 19. sz, Hazai Tudósítások 8. Uj arcú magyar tájak ENERGETIKAI KOMBINÁT A BÜKKBEN — KÉTEZER MEGAWATTOS ERŐMŰ ÉPÜL A magyar gazdaságföldrajzzal foglalkozóknak hamarosan uj nevet kell meg­­tanulniok; Bükki Energetikai Kombinát. Teljesítménye 2000 MW lesz, annyi, mint a mai ma­gyar villamosenergia fogyasztás 50 százaléka. Az erőmű a Borsod megyei Bükkábrány szom­szédságában épül fel és a környéken létesített külszíni fejtésből kapja a kazánok fűtéséhez szük­séges évi maximálisan 20-22 millió tonna lignitet. A kombinát, amely 1980-1985 között kezdi meg az energiaszolgáltatást, megközelítően 50 milliárd forintba kerül, és ez a hatalmas összeg egymagában is jelzi létesítésének fontosságát. Már megkezdődtek az előkészítő munkák a beruházási program kidolgozásá­ra. A fenti időszakban atomerőmű is épül Magyarországon s ez tükrözi azt a koncepciót, hogy az elkövetkezendő évtizedek nagy energiaigényét a magyar népgazdaság elsősorban szén- és atomerőmüvekkel kívánja kielégíteni, a kőolajat és a földgázt pedig a lakosság, a vegyipar, valamint a kevesebb energiát fogyasztó üzemek céljaira tartja fenn. Magyarországon újdonság A bányából és erőműből álló BEK mindkét üzeme méreteiben és megoldá­saiban újdonságot jelent Magyarországon. A bükkábrányi külszíni fejtés szénkészlete és területe egyaránt két és félszerese a gyöngyösvisontai fejtésnek. A mintegy 500 millió tonnára becsült lignitkészlet minősége is jobb, mint a visontai fejtésből származóé. A Bükkábrány térségében levő szénkincs kibányászásának megindításához először a terület víztelenítését kell megoldani. A szénkészletek felszínre hozatalának megkez­dése előtt mintegy 120 millió köbméter mennyiségű fedőréteget kell letakaritani. A nyitás helyén ez a fedőréteg csak 30 méter vastag, de vannak olyan részek, ahol a 100-200 métert is eléri. 1976-ban kezdik építeni Kilenc hatalmas NDK gyártmányú fejtőgép termeli majd a napi 300-320 ezer köbméter meddőt és hat kisebb gép a napi 70-80 ezer tonna szenet az erőmű számára. A meddőt eltávolító fejtőgép 11 méter átmérőjű marótárcsával dolgozik, s ez a tárcsa 40 méter hosszú karon kinyúlva, legyezőszerü mozgással "harapja a földet". A bányát behálózó szállító­szalag rendszer tervezett hossza 50 km, s rajta óránként 16-18 km-es sebességgel halad majd a kitermelt szén és meddő. A 2000 MW-os erőmű építése előreláthatóan már 1976-ban megkezdődik. Négy, egyenként 500 MW-os blokkból áll. 1950-ben még az 50 MW-os gépegységek számítottak újdonságnak, s jelenleg is Magyarországon a legnagyobb teljesítményű blokk 200 MW-os.

Next

/
Thumbnails
Contents