Hazai Tudósítások, 1973 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1973-11-15 / 22. szám
1973. X. évi. 22. sz. Hazai Tudósítások 8. Az első - eredménytelen - téritő kísérletek Bizánc részéről érték a magyarságot a 940-es években. Az első bencéscsalád Anasztáz apát vezetése alatt 990 körül telepedett le a Dunántúl középső részén, Pannonhalmán. István király néhány év múlva - kiváltságlevelet állított ki első és legkedvesebb monostora, Pannonhalma számára. Elmek értelmében Pannonhalma szabadon választhatta apátját, mentesült a megyéspüspök joghatósága alól. A 13. század első felében már több mint száz bencés apátság állott Magyarországon. Az 15 26-os mohácsi csata és a vele kezdődött másfél évszázados török uralom a magyar bencés életet is megsemmisítette. A 17. században elindult a lassú fejlődés; Pannonhalmán az 1600-as évek derekán mindössze tíztagú konventtel kezdődött az uj élet, 1786-ban pedig már 91 volt a magyar bencés kongregáció tagjainak száma. A magyar bencés élet fejlődésének újabb "derőkbatörése" II. József császár nevéhez fűződik, aki elhatározta a szerzetesrendek eltörlését, tekintélyes vagyonuk elkobzását. 1786-ban kiadott kolostoreltörlő rendelkezése az egész magyar bencés szervezetet megsemmisítette. Az uj pannonhalmi Szent Benedek rend 1802 októberében alakult meg. Az 1786-ban föloszlatott 91 tagú közösségből 39 szerzetes tért vissza monostorába. A magyar bencés kongregáció élete a rend visszaállítása után jelentősen megváltozott. Szent István bencései föladatukat a hithirdetésben, a magyarság keresztény hitre térítésében és földművelő munkára tanításában látták. Annak elvégzése után szinte egészen a belső, a kolostori életbe vonultak vissza. A középkor közepe, a 13. század eleje óta az állam és a társadalom a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban, általában a jogi életben vette igénybe segítségüket. A 17-18. században a kolostori szerzetesi élet gyakorlata mellett a pasztorációs tevékenység foglalta le a bencések energiáját. 1802-ben a magyar bencés kongregáció, a piaristákhoz hasonlóan "tanitórendi" jelleget öltött. A második világháború után a magyar állam néhány kivétellel államosította az egyházi iskolákat, megvonta a szerzetes rendek túlnyomó többségének működési engedélyét. Ezzel szemben az alkotmány biztosította a lakosság szabad vallásgyakorlatát, a gyermekek fakultativ hitoktatását, az állam pedig a különböző vallások intézményeit anyagi támogatásban részesítette. (A teljesebb tájékozódás kedvéért megjegyezzük; a bencéseken kívül a piaristák, a ferencesek rendje, s a szegény iskolanővérek rendje működik még.) Külön fejezetet szentelt a szerző a magyarországi bencés élet szellemi és kulturális központjának, Pannonhalmának.Megemlékezik végül a "Szent Benedek fiainak világtörténete" a külföldön tevékenykedő magyar bencés rendekről. így például a brazíliai bencésekről, akiknek Sao Paulo lett a központjuk, ahol 1954-ben a magyar bencés kongregáció keretében önálló, konventuális perjelséggé fejlődtek. Ez a rend nagyszabású tevékenységet fejt ki nemcsak Sao Pauloban, hanem az ország egyéb templomaiban is, végzi a magyar istentiszteletet és pasztorációt. Energiájuk legnagyobb részét a Sao Paulo-i tizenkét osztályos, körülbelül 900 növendéket számláló Szent Imre elemi és középiskola vezetése veszi igénybe. Hasonló a jogi helyzete és életformája az USA nyugati szélén, a kaliforniai Woodside-ban 1958-ban létesített Szent István konventuális perjelségnek is.
