Hazai Tudósítások, 1973 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1973-05-01 / 9. szám
1973.X. évf. 9.SZ. Hazai Tudósítások 2. Budapest: A LEGNAGYOBB MAGYAR NYELVJÁRÁS A magyar nyelv hetének utolsó budapesti találkozóját úgy hirdették, hogy Beszélgetés a budapesti nyelvről. Kovalovszky Miklós, aki a vitát vezette, jogos kérdéssel kezdte: vajon létezik-e egyáltalán budapesti nyelv, volt-e kifejezetten pesti nyelv, vagy még régebben: pest-budai? Kérdésére Vörös Károly történész adott érdekes választ. Ismertette Budapest kialakulásának történetét, azokat a folyamatokat, amelyek - különösen a múlt század második felében - az ország legnépesebb, legvárosiasabb, legpolgáribb, a legnagyobb gyáriparral, a legnagyobb árupiaccal, a legnagyobb hitelintézetekkel rendelkező várossá fejlesztették. (1851-ben a mai Nagy-Budapest területén még csak 192 ezren laktak, ötven évvel később, a századforduló után pedig egymillió százezren.) Dunántúl vezet A nyelv alakulása szempontjából különösen érdekesek a statisztikai adatok, amelyek azt vizsgálják, honnan vándorolt Budapestre fél évszázad alatt majdnem egymillió ember. 1910-ben végeztek egy vizsgálatot, amely szerint a főváros akkori lakosságának 35 százaléka volt csupán született budapesti. Legtöbben a Dunántúlról jöttek - mintegy 20 százaléka az akkori lakosságnak -Fejér, Tolna, Vas és Zala megyéből. A Duna-Tisza köze a második helyen szerepel, 15 százalékkal, élén Pest megyével. A Felvidék nyugati vidékeiről érkezett a többi beköltöző, 10 százalék. A Tiszántúlról csak 5 százalék, Erdélyből mindössze 3 százalék költözött a fővárosba. Érdekes kuriózumról is emlitést tett Vörös Károly: a német lakosság körében az 1850-es években még propagandát folytattak, hogy jöjjenek Magyarországra, jobb hely, mint Texas ... Hullámzó hanglejtés Kovalovszky Miklós ezután számba vette, hogy a kialakult nyelvi közösségnek milyen sajátosságai voltak már a század elején. Emlitést tett például a jellegzetes budapesti nyílt "e" hangok általános használatáról; egy időben divatos volt a finomkodó "á"-zás (kábáré, ákádémia stb.). A hangsúlyok változatosabbak voltak, mint az ország más részein. Jellemző volt, különösen a hölgyek beszédében - s még ma sem kivétel az ilyesmi - az éneklő, hullámzó hanglejtés, a mondatok felkunkorodó vége. Elevenebb és pergőbb volt ez a beszéd, mint vidéken, és kialakult a gesztusok nyelve, sőt nyelvjárása. Jellegzetes példaként említette Kovalovszky Miklós, hogy ismét csak a hölgyek - a televízióban is megfigyelhető - nagyon gyakran fejbólogatással adnak nyomatékot szavaiknak. Még jellegzetesebb területe a pesti nyelvnek a szókincs. A századelőn ez még nagyon keverékjellegü volt, nagyon sok idegen szót hozott, s ma is általában itt gyökeresednek meg először az idegen kifejezések - hol jogosan, hol jogtalanul. Ez azonban termékenyitően hatott a szőalkotő készségre, rendkivül sok szellemes, ötletes, eredeti kifejezés született a budapestiek ajkán. A törekvés a beszéd gazdaságosságára eredményezte a jellegzetes rövidítéseket. Már egy 1908-ban írott tanulmányban szó esik a "csoki"-, vagy a "fagyi"-szerü rövidítésekről, A budapesti nyelv jellemzője volt s maradt a humor, a gúny, a szarkazmus, adott esetben a durvaság. Befejezésül Kovalovszky Miklós arról beszélt, hogy valaha a "pesti nyelv" megjelölést pejorativ, lekicsinylő értelemben használták és egy ideig az "argó"-val azonosították. Az argó ma visszaszorulóban van. Helyét a fantáziadus és mindenképpen magyarabb ifjúsági nyelv foglalja el. A pesti nyelv pedig - a legnagyobb magyar nyelvjárás - kétarcú: vannak szeplői, foltjai de vannak dinamizmusának, változatosságának, szóteremtő készségének szép erényei, amelyeket óvni,őrizni,gyárapitani kell.
