Hazai Tudósítások, 1971 (8. évfolyam, 5-24. szám)
1971-06-15 / 12. szám
1971. VIII. évf. 12. sz. Hazai Tudósítások 11. ÁLLAM ÉS EGYHÁZ- Uj gyakorlat az egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásban -Az egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról az 1957. évi 22. törvényrendelet rendelkezik. A rendelet többek között előírja, hogy az állami hozzájárulás módozatait - amelyet eddig kormányrendelet szabályozott - az erre illetékes állami és egyházi szervek közösen állapítsák meg. Az állam és a magyarországi egyházak közötti jóviszony lehetővé tette, hogy most jegyzőkönyvben rögzítsék az állami hozzájárulás uj gyakorlatát: eszerint a legfőbb egyházi tisztségek betöltéséhez továbbra is a népköztársaság Elnöki Tanácsának, más egyházi állások betöltéséhez az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének előzetes hozzájárulása szüli séges. A korábbi gyakorlattól eltérően ezután bizonyos egyházi kinevezéseknél és választásoknál elegendő az illetékes egyházi hatóság bejelentése. Ezekben az esetekben a kinevezés akitor válik államilag is elismertté, ha az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 15 napon belül nem tesz észrevételt ellene. Kisebb egyházi állások betöltéséhez az előzetes állami hozzájárulás kikérése vagy a bejelentés nem szükséges. Az egyházi személyek kinevezésük, illetve megválasztásuk után kötelesek esküt tenni a népköztársaság Elnöki Tanácsa, illetve a megyei (fővárosi) tanács elnöke előtt. A jegyzőkönyveket a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány megbizásából Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal uj elnöke, illetve a Rfegyar Katolikus Püspöki Kar megbizásából dr.Ijjas József kalocsai érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke; a magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa megbizásából Dr.Bartha Tibor püspök, a Zsinati Tanács lelkészi elnöke; a magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma megbizásából Dr. Káldy Zoltán püspök és Mihályfi Ernő országos felügyelő; a Magyar Izraelitái«: Országos Képviselete elnökségének megbizásából dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete elnöke irta alá. Erzsébet királynő négyesfogata a Vadászati Világki állítás on A Vadászati Világkiállítás idején megrendezik az I. Fogat Európa Bajnokságot, amelyen rajthoz áll Erzsébet királynő négy gyönyörű oldenburgi szürke lóból álló négyesfogata is. Ezt a fogatot győzte le a májusi windsori nemzetközi viadalon izgalmas versenyben a magyar fogat, Abonyi Imre hajtásában. így, ötvenhét esztendei szünet után, ismét győzött magyar lő Angliában. (Utoljára ugyanis 1914-ben nyertünk a szigetországban egy galopp-futamot s az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy az év őszére meghívták a legkiválóbb magyar ló Kincsem nagy tehetségű dédunokáját, Micit - a versenyre azonban nem került sor. Európában kitört a háború.) Az angol királyok nyári rezidenciájának, a windsori kastélynak többezer holdas parkjában a tradicionális Windsor Royal Horse Show keretében megrendezett háromnapos fogat-verseny re a magyar mellett NSZK-beli, svájci és amerikai fogat is meghívást kapott. Erzsébet királynő és férje Fülöp herceg mind a három napon nézője volt a versenynek. Az illusztris vendégek meglátogatták a magyar lovakat a királyi istállóban, érdeklődtek a magyarországi telivértenyésztésről és a lóversenyzésről, mi több a második napon a 30 kilométeres terepen a királyi pár lóháton követte a parányi csengőkkel "feldiszitett", pittykés szerszámzatu magyar szürkéket. A windsori verseny győztesét a magyar himnusz hangjai köszöntötték és a királynő adta át az ezüst tálcát és az angol komét szerszámot Abonyi Imrének, aki egyébként a kontinens legeredményesebb fogatversenyzője: négyszer nyert Magyar Derbyt és két alkalommal végzett első helyen az NSZK hajtó derbyjében. Tavaly ugyancsak első lett a luzerni első hivatalos nemzetközi fogatversenyen. Ezen a nyáron elindul a hamburgi és az acheni nemzetközi viadalokon, ősszel pedig a budapesti Európa Bajnokságon, amelynek elsőszámú esélyese. Abonyi, az Európa Bajnokságon rajthoz álló hét nemzet 16 négyesfogata közül Erzsébet királynő fogatát tartja legnagyobb ellenfelének. o o o o o o o