Hazai Tudósítások, 1971 (8. évfolyam, 5-24. szám)
1971-06-01 / 11. szám
1971. VIII. évf. 11. sz. Hazai Tudósítások 5. BESZÉLGETÉS A DISSZIDÁLÁSRÓL Foként nyaranta tapasztalható, hogy egyes művészek sa]átos"szórakozottságbá'esnek: külföldi utazásaikról "elfelejtenek" hazajönni. A hébe-hóba előforduló disszidálásokról, arról, milyen mértékű ez a jelenség, melyek az okai és mennyire érintik érzékenyen a magyar művészeti életet - érdekes beszélgetés jelent meg a Népszava cimü napilapban. A cikkiró három fontos "müvészfoglalkoztató" intézmény vezetőit kereste meg, akiknek a véleményét közöljük - rövidítve - az alábbiakban. Varga István, a Nemzetközi Koncertigazgatóság vezetője- Szeretném leszögezni elöljáróban, hogy bár valamennyi disszidens megsértette államunk törvényeit, tettüket differenciáltan biráljuk el. Vegyük mindjárt az úgynevezett "56-osokat": azokban a vészterhes hónapokban sok muzsikus is lelki "káoszba" került, s vándorbotot vett kezébe. Azóta némelyek repatriáltak, de igen sokan kint vertek gyökeret. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy ez utóbbiak - és a még régebben külföldre távozottak - közt is csak elvétve akadt, aki ellenségeink szolgálatába szegődött, sőt: javarészükben máig is erős a szülőföldhöz kötődés és élve a törvényeink adta lehetőséggel, haza-haza látogatnak, kint a nagyvilágban pedig a magyar zenekultúra legfanatikusabb apostolai közé tartoznak. Például a 25 év után nemrég itthon járt Starker János vitte világsikerre Kodály Csellószonátájátja 14 esztendő után Pesten koncertezett Kertész István rendszeresen magyar művészek - Szőnyi Olga és Faragó András - közreműködésével adja elő Bartók Kékszakállú herceg várát, két ifjú zongoraművészünket pedig londoni fellépésekre hívta meg. S ezek csak a legfrissebb, kiragadott példák ... Államunk politikájának szerves része a "hidépités" mindazokhoz a külföldön élő magyarokhoz, akik nem ellenségei szocialista rendszerünknek.- Kevesen tudj ált, hogy a Nemzetközi Koncertigazgatóság évi 6-7000 magyar állampolgár külföldi kiközvetítését bonyolítja le, s a disszidensek aránya mindössze évi 0,5-1 százalék közt váltakozik, jelentősebb művész pedig alig akad köztük. Annyi bizonyos: "a veszteséglista" egyáltalán nem érinti lényegesen a gazdag utánpótlással rendelkező zenei életünket, se szakmai, se emberi szempontból.- A disszidálások közvetlen oka sok minden lehet: éretlen kalandvágy, anyagiasság, vélt, vagy valóságos itthoni mellőzöttség, karriervágy, családi konfliktus, külföldön élő rokonok és ismerősök csábítása, szerelmi kapcsolat, s még sok egyéb. Altadtak például olyan művészek is, akik gazdasági vagy erkölcsi "sttklit" követtek el, és a törvényes eljárástól félve akartak itthonról megszökni. Persze egyetlen olyan "speciális" disszidálási ok sincs, amely teljesen nélkülözné a világnézeti elemet. Hogy miért? Elég, ha egyetlen pillantást vetünk a térképre. Korunkban két világrendszer áll egymással szemben. Aki tehát most "cserél" hazát - társadalmi rendszert is "cserél". És ezt a tényezőt a leggyötrelmesebb személyi konfliktus sem szoríthatja háttérbe! Keszler Pál, az Országos Rendező Iroda igazgatója- Tíz éve látom el az ŐRI igazgatói teendőit, de emlékezetem szerint az általunk foglalkoztatott művészek közül ezidő alatt mindössze egy disszidált, valamikor 1963 körül: Németh Lehel. A Mary Zsuzsa - Dobos Attila párt azért nem sorolom ide, mert őket már körülbelül két évvel disszidálásuk előtt "leépítettük". Ugyanis olyan nevetséges és teljesíthetetlen anyagi követelésekkel álltak elő, hogy kénytelenek voltunk foglalkoztatásuktól eltekinteni... Lakatos Éva, az Országos Filharmónia igazgatója- Az az érzésem, hogy közvéleményünkben sokkal nagyobb súllyal jelentkezik ez a téma, mint a valóságban. íme egy példa: az Állami Hangversenyzenekarból, amely tudvalévőén a legtöbb külföldi turnét bonyolítja le zenekaraink közül, minimális számban disszidáltak 1958 óta, s azok egy részének is családi természetű közvetlen oka volt; a legutolsó néhány esztendőben pedig egyetlen eset sem fordult elő.
