Hazai Tudósítások, 1971 (8. évfolyam, 5-24. szám)
1971-08-15 / 16-17. szám
1971. VIII. évf.l 6-17, sz Hazai Tudósítások 4. Dr.Lőrincze Lajos: MIÉRT "ÉDES" ANYANYELVŰNK? Azt hiszem, legtöbbünknek nem okoz gondot egy pillanatra sem, ha valamilyen hivatalos helyen erre a kérdésre kell válaszolnunk: mi az anyanyelve? Sőt, nyilván nagyon sokan egyáltalán nem is tudják elképzelni, hogy olyan ember is akad, akinek ez a kérdés gondot okoz. Pedig bizonyosan igen sok van ilyen; én is találkoztam eggyel, ha nem is személyesen. Azt kérdezték tőlem egy hivatalból, mit kell imia a bejelentőlapra egyik kartársunknak: angol vagy pedig magyar-e az anyanyelve? Mind a két nyelven jól beszél, az anyja angol, az apja pedig magyar. Mi a hivatalos álláspont ilyen esetben? "Hivatalos" állásfoglalásról én nem tudtam, bevallom, ma sem tudok. Csak azt felelhettem, hogy sem az Akadémia Nyelvművelő Bizottsága, sem más nyelvtudományi intézmény nem illetékes ennek a kérdésnek az eldöntésében. Valószínű azonban, hogy ilyen esetre nincs is kötelező érvényű szabály; ki-ld maga dönti el - értelmi vagy érzelmi alapon - nyelvi hovatartozását. De hát nem döntő-e maga az anyanyelv szó? - tették fel a kérdést. Ez világosan mutatja, hogy az anyanyelv: az anya nyel. e, tehát az a nyelv, amelyen az anya beszél vagy beszélt. Való igaz, hogy az anyanyelv szavunkat igy magyarázzuk. Czuczor-Fogarasi szótára - több mint száz évvel ezelőtt - ugyancsak igy értelmezi: "Azon nyelv, amelyet, mint mondani szokás, anyánk tejével szop tunic, anyánktól tanultmik". Ez természetes is, hiszen a legtöbb esetben valóban az anya az, akitől a gyermek az első szavakat elsajátítja, akitől beszélni tanul. Ebből a tényből azonban aligha lehet szigorú jogi következni én, iket levonni. Mert például néha - ilyen vagy olyan okból - az apa neveli a gyermeket kicsiny korától kezdve, esetleg valamelyik rokon, vagy pedig - igen gyakran - a nagyszülők. Természetes hát, hogy beszélni is tőlük tanul, .ölük sajátítja el az "anyanyelvet" Furcsa volna, ha valakit - mondjuk - német anyanyelvűnek kellene tartanunk, holott esetleg egy szót se tud németül, de édesanyja német volt, tudott, beszélt is németül. Úgy gondoljuk hát, hogy Értelmező Szótárunk meghatározását kell irányadónak tartanunk az anyanyelv-re vonatkozólag; "Az a nyelv, amelyet az ember legjobban és legszivest ben beszél, s rendszerint az, amelyet gyermekkorában, főként anyjától tanult." Ezzel a "rendszerint"-tel és "főként"-tel persze nem akarjuk egy pillanatig sem lazítani az anyák és az anyanyelv között levő hagyományos kapcsolatot. Sőt inkább egy további, eddig nem nagyon ismert összefüggésre szeretnénk ráirányítani a figyelmet. Anyanyelvűnk gyakori jelzője az édes. A szeretetet, gyöngédséget fejezzük ki ezzel a szóval, úgy, mint az édes fiam, édes szivem, édes hazánk szókapcsolatokban is. így használja már Arany János is ezekben a soraiban: "Lessz-e költő, ki az édes anyanyelven Rólatok korának csudát énekeljen?" Ma tehát semmi kétségünk sincs afelől, hogyan értelmezzük az édes anyanyelv kifejezést. Nem ilyen egyszerű azonban a dolog a régebbi nyelvhasználatban. Régen ugyanis főként igy írták ezt a kifejezést: édes anyai nyelv. S nagyon valószínű, hogy ezt a három szóból álló kifejezést nem igy kell érteni és tagolni: édes anyai nyelv, hanem igy: édesanyai nyelv; tehát az édesanya nyelve. Az édes anyai nyelv kifejezésben az édesanyai tartozik szorosan egybe. Az édes tehát nem az anyai nyelv kifejezés jelzője; valószinüsiti ezt az is, hogy az egykori honi nyelv, hazai nyelv, nemzeti nyelv sohasem fordulnak elő az édes jelzővel együtt, csak az anyai nyelv. Üdvözöljük hát az édesanyákat, akiknek, ime, kétszeresen is közük van anyanyelvűnkhöz
