Harangszó, 1945

Új harangszó

1945. november 4. L’J HARANGSZÓ 15. oldal. Az egyház Krisztus teste. A hí­vek — tagok. Minden tagnak meg­van a maga dolga s azt a másik nem végezheti el helyette. Senki se nézheti tehát az egyházban pá­holyból, hogy mások, — kevesek dolgoznak. Pedig sokszor ez a helyzet. Azt hiszik egyesek: azért fizetem a papot, azért választom a presbitert, hogy az dolgozzék. Hogyan is mondja Pál apostol a gyülekezet tagjairól?: „minden egyes tag mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését —“ Az elhanyagolt temető csúf lát­vány. Elhunyt szeretteink sírjának a gondozása kegyelet dolga. A ke­gyelet pedig keresztyén szempont­ból sem helytelen. Krisztus Urunk elfogadta a megkenetést, sőt holt­teste számára is arimáthiai József új sziklasírját. Csak a pogányság­nak nincs helye a keresztyén te­metőben. Képmutató, vagy felleng­zős evilági feliratok, hivalkodó márványtömegek pusztuljanak „Is­ten kertjé“-ből. — Elég oda a ke­reszt s egy-egy ige! * * * A külföldi hatalmak egymás után veszik fel a diplomáciai kapcsola­tot Magyarországgal. Reméljük, hogy a külföldi egyházakkal is hamarosan megkezdődhetik az ösz- szeköttetésünk. Ez különben a „szentek közössége“ értelmében a háború alatt is megvolt. * * * Kik a „dolgozók?“ — kérdezi egyik olvasónk. Igaza van, mikor helyteleníts hogy ezt a szót bizo­nyos pártok csak az ipari és gyári munkásságra alkalmazzák. Min­denesetre nemcsak az a dolgozó, aki napi 8 órát dolgozik a gyár­ban, hanem az is, aki látástól va­kolásig verejtékezik a mezőn. Sőt az is, aki éjfélig görnyed az író­asztal mellett! Hí Hí & tani va!ó feihérnemű s kedvesebb lesz pihenni a párnán, mert a háziasszony kezemunkája. Másik „tanterembe" vezetnek. Tűz­hely van benne, bádoggal fedett aszta­lok s fehérkötényes lányok. Minta­konyha. A falon tábla, rajta zöldségek, fűszerek nevei, mértékek stb... A szom­széd szoba barátságos kis ebédlő. Itt meg is eszik főztjüket. \ Igen, ez a nép emberi módon, kultúr- színvonalon él, mert arra nevelik. Egészséges közösséget teremt. Hat "hónapon keresztül szinte minden órában együtt vannak, együtt szórakoznak. •Öreg korukban is visszaemlékeznek erre a hat hónapra s nem egyszer hallani meglett emberektől a bemutatást: tár­sam volt a népfőiskolán. Deresedő haj­jal s. megfáradt térddel is el-e!ba!!agnak a jól-ismert falak közé s csendesen be­ülnek a fiatal nemzedék padjaiba, hogy az énekben s csendben magukba mé- lyedjenek. Ez a közösség nem emlékező és szétfoszló baráti közösség, hanem keresztyén közösség. Csodálatos csen­des percek fűzik össze, amelyekben az Ür Jézus beszél Ezért térnek vissza s emlékeznek. Üjra hallani a csendes be­szédet s újra együtt énekelni az imád­ság szavait. Ellenállhatatlan hitbeli élet ez. Az egész nevelés az Ige nevelése. Nincs különös módszerezésük és nevelési mód­szerük, csak egy: engedni az Igét. Al­kalmat engedni, hogy meghallgassák. S az Ige elvégzi a munkáját. Minden reggel és este áhítat. Elég egyszer látni ■ezt az imádkozva padra boruló ifjúsá­„Mindenkinek politizálni kell, mért ez hazafias kötelesség“, mondják a pártszónokok. „A po­litika ma is úri huncutság, semmi közöm hozzá“, felelik sokan. — A politika görög szó. A város, te­hát a haza ügyeivel való törődést jelenti. Bizonyos, hogy a keresz­tyén embernek is kötelessége tö­rődni a hazájával, ahol Isten földi életét kijelölte. A változó pártpoli­tika azonban nem mindig azonos a haza ügyével. Az egyháznak pe­dig az a dolga, hogy hívő, becsü­letes, dolgos embereket neveljen. Politikának is ez a legjobb! Azt olvassuk, hogy Németország volt vezetői, .Goring és társai a börtönben lelkészt kérettek ma­gukhoz. Ribbentrop volt külügy­miniszter pedig kijelentette, hogy a hitleri Németország legnagyobb hibája az volt, hogy az egyházat elnyomta. — Megtérni, hibát be­látni sohasem késő. De mennyivel többet ért volna, ha Gőringék ha­talmuk teljében tették volna ugyan­ezt s ha Ribbentrop már külügy­miniszter korában szót emelt volna az egyház elnyomása ellen. — Fi­gyelmeztetés ez a hatalom minden­kori urainak is! Szabó József. egy meggyaláscolt leányhoz Kedves Leányom! Kényes ügyben írok. Félve vetem papírra a sorokat. Érzem azonban, hogy lelkipásztori kötelességem eb­ben az ügyben Hozzád szólni, nem csak azért7 mert látom, hogy vergő­dik fiatal leányszíved, hanem azért is, mert tudom, hogy ami miatt Te hónapok óta gyötrődsz, amiatt má­sok is sokat szenvednek. A Te meg- gyaláztatásod ügye ez. Veled együtt mások szívén is mély sebet vágott fiatal leányok meggya- lázásával ez a rettenetes háború- Vannak, akik napirendre tértek fe­lette, sőt hivalkodtak vele. Ügy ér­zik, nem tehetnek róla, áldozatok lettek s talán a' hősök dicsőségének koszorúját is homlokukon érzik. Vi­szont vannak, akik még most is szégyenkeznek miatta. A seb sajgó fájdalma égeti a szívüket és állandó lelki nyugtalanságot éreznek. Ezek között vagy Te is. Hiába múlik az idő, érzed, nem tudod el­felejteni, ami Veled történt. Lehet­nek életünknek olyan mély szakadé­kot, amelyeket idő múlásával nem lehet betemetni. Érzed, olyan bélyeg süttetett rád, amit nem törölhetsz le, olyan kincset vesztettél el, amit nem szerezhetsz vissza soha. Emiatt ön- marcangolás az életed, megingott a got, hogy megérezzük: itt nem emberek nevelnek. Elég egyszer megérezni a csendben 120 fiatal szív verését, hogy lássuk: itt hat az Ige. Elég egyszer hallani az éneket, hogy megtudjuk: ez összeforrt keresztyén közösség. Bárme­lyikük, bármelyik napon seuratot kér, összegyűlik kis szobájában sok ifjú s megtöltik a folyósót is. A vezetőknek nincs ilyenkor „más dolguk“. Felhang­zik az ének, megállítja a szívben a min­dennapot, — felváltja a csend s néma szavakkal beszél az Ür. Megnyílnak az egyszerű lelkek s nem egy szempárból kiperdül a könny. Ezek a legáldottabb órák. Ha ezen a vidéken bemégy egy- egy kis parasztházba, azzal tisztelnek meg, hogy összegyűlik a család, maguk közé ültetnek s énekelnek. 'Népi dalla­mok, imádságos szövegek. Ezeknek az óráknak az emlékei. Milyen csodálatos az, hogy ennek a népnek igen-igen sok népdala — imádság. Búcsúz'ol tőlük. Megint összegyűl az egész ifjúság a főkapuban, hogy éneké­vel elkísérjen. Négy szólamra énekelnek, miht majdnem mindig. Az egész ifjúság egyetlen kórus. Nem ismernek maguk között „rossz hangút“. Itt nincs kifogás, nincs hallásom, változik a hangom, gyenge a torkom stb. Nem teher a kar­ének számukra, hanem felüdülés. Kísér az énekük száz méterről is, amíg csak elér a hang: „Uram, Tehozzád Hol fénylik orcád Vágyódom én“. Folytatjuk. hited, az öngyilkosság gondoláit, is kísértett. Mit csinálj? Tudom, nem lehet erre könnyen válaszolni. Ami tör­tént, nem lehet eltitkolni. Úgyis tud­ják. Akadnak, akik ujjal mutatnak rád- De nem lehet kacérkodni se. A cédák teszik ezt. Viszont állandó tépelődések közt se őrlődhet az em­ber miatta. Nem engedheti, hogy a hite meginogjon, talán Isten ellen lázadásra késztessen: Miért engedte ezt az Isten? — Kell valami tanács, ami kivezet és életed megingott egyensúlyát helyre állítja. Ezt sze­retném megadni. Nem tudom azonban ezt anélkül tenni, hogy nyíltan meg ne mond­jam, ami Veled történt, az bűn volt. Emiatt azonban nem vádolha­tod magadat. A háború vihara so­dorta bele az életedbe. Azt kérde­zed: kit okozz hát érte? Azt a kato­nát okozod, aki ezt a bűnt elkövette. Sírva meg is átkozod naponta. Ne felejtsd, ezzel lelki helyzeted nem könnyíted, inkább nehezíted- Talán az Istent káromlod s kishitűen kér­dezed: Miért engedte, mikor te Öt félted? Olyan rossz voltál te? Mások nem szolgáltak volna rá inkább ilyen gyalázatra? Talán magad hi­báztatod, sőt átkozod. Ha már nem kerülhetted el, pusztultál volna bele, csak ne kellene ennek szégyenét hordoznod. Nehéz kérdésekkel bir­kózol naponként: Hogyan nézz az emberek szemébe? Hogyan gondolj a házaséletedre? Arra a férfira, aki­nek a tisztaságodat tartogattad. Tu­dom, álmatlan éjszakákon hamvas szép leányságodat könnyek közt sí­rod vissza! * Kedves Leányom! Ezeknél a gyötrő kérdéseknél nem szabad megállni, hanem tovább kell nézni. Azt kell meglátni, hogy ez a bűn mindnyá­junk bűne s egyben min dny á- junk bűnének a büntetése is. S ezt az Isten megengedte. Nem akarta. Dehogy is akar ő ilyent. Ö gyermekeit tisztának akarja látni. Gyermekei életében semmi bűnt se akar látni. A háborút se akarta. Hányszor figyelmeztetett, hogy bű­neinkből térjünk meg. Azonban hiúba volt figyelmeztető szava. S mikor Isten látja, hogy hiába szól, nincs szavára megtérés, kénytelen az embert hagyni s a bűnben egyre mélyebbre sülyedni. Bár fáj atyai szíve, kénytelen engedni, hogy a bűn, melyhez hozzákötöztük magun­kat, egyre nőj jön, egészen hatal­mába vegyen s végül megfojtson. A bűnnek ezen önnövelése során egymás után jönnek annak szörnyű megnyilvánulásai, a legkülönfélébb formában ránk zúdulnak és szedik közülünk szerencsétlen áldozataikat, nem válogatva, kit hogyan érnek és sújtanak. Ez az elhatalmasodó bűnnek a borzalmas valósága: ha nem akarunk szakítani vele, kitom­bolja magát bennünk, áldozataivá leszünk s végül is belefulladunk. A bűnnek ez a büntetése most utol­ért. Bűneinkben fuldoklunk. Üj meg új hullámverései épnek, be­szennyeznek és fullasztanak Van, aki a becsületét, másik a tisztaságát, harmadik a családját, javait, hitét veszíti él. Mint a forgószél könnyű levélként felkapja az embert, és so­dorja, tépi, pocsolyába dobja ■.. Így kapott fel téged is, ■.. mindnyá­junkat is. Egyiket ide, másikat oda vágta. Most látjuk, Isten saját bűne­inkkel ver meg bennünket. Rajtunk van bűneink büntetése­Kinek van joga itt magát tisztára mosni, vagy bűneivel hősködni? Ki­nek van joga egy-egy áldozatra kö­vet dobni, vagy Isten ellen lázadni? Nem kell-e — mielőtt egészen meg- fulladnánk — bűnbánat ot tar­tani és Istenhez térni? Nem kell-e Istennek azt a bűnbocsátó kegyelmét keresni, mellyel bűneink büntetését rólunk leveszi s valaki másra teszi?! Igen, ezt kell tenni! Isten lehetővé tette, hogy ezt lehessük- Krisztust ezért adta A kereszt ezért van! Oda kell menni. Krisztus minden bűnünk büntetését elszenvedi. Ezért hív és vár megtérésre. Az Ő keresztjé­nél van a gyógyulásunk egyetlen le­hetősége. Ezsaiás 53 : 5-ben olvassuk: „Az ő sebeivel gyógyulánk meg“. Vidd hát Édes Leányom, Te is a kereszthez minden életterhedet, s gyötrő kérdésedet. Itt nyugalmat ta­lálsz- Itt hófehérré lesz beszennye­zett életed. Itt megtalálod elvesztett békességed! Itt van — Isten öröm­mel kínálja — a Te minden eddi­ginél szebb és boldogabb új éléted. Csak indulj el a kereszt felé, nyújtsd lei fáradt kezed Krisztus felédnyuló keze után, tárd ki sebektől sajgó szíved Krisztus előtt. Ő a te örök nyugalmad és békességed! Életed az Ő kegyelmébe ajánlva lelkipásztori szeretettel koszöntlek Lukács István. Bibliaolvasó * I. vezérfonal „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek tenéked idegen Isteneid én előttem“. (I. Móz. 20 : 2—3.) Isten nem megosztozni akar rajtam! Feltétlen Úr akar lenni az életemben. Joga van ehhez, mert igen sok köze van hozzám: a Szabadítom. Hogy ad­hatnám el hát újra magamat a szolga­ságra? S hogy lehetnék Vele szemben „semleges“? Nov. 4. — Az egyetlen lehetőség. I. Móz. 15 : 1—6. — Nem tehetem túl magamat azon, hogy feltétlenül biznora kell Istenben. A Vele való élet itt kez­dődik. Mindaddig, amig hiányzik szi­vemből ez a bizalom, nem Ö, hanem más az úr életemben. Pedig neki kö­szönhetek mindent, szabadulásomat is. Zsolt. 115:0. Nov. 5. — Áldás vagy átok. Jer. 17 : 5—10. — Ne az Isten ellen lázongj, ha siralmasan sivár az életed. Isten, aki jobban ismer téged, mint önmagad, másutt látja a bajt. Csalárd szívedben. Ezért ül átok az életeden. Pedig áldássá is válhatna, ha egyedül csak őbenne biznál! Nov. 6. — Megosztott szív — kép­mutató élet. II. Kor. 6 : 14, 7:1. Isten gyermeke nem vállalhat közös­séget azzal a világgal, amelytől meg­szabadult. Ha mégis megpróbálja, ren­geteg gyötrődésben lesz része. A fele­más iga mindig véresre töri a nyakat! A szívedet sem oszthatod kétfelé. Ha nem vagy hajlandó egészen Istennek adni, ne vedd magadra a kegyesség látszatát. Máté 23 : 27—28. Nov. 7. — Elhagyott Isten — elvesz­tett élet. Jer. 2 : 5—6, 10—13. — Sok­szor hisszük azt, hogy Isten nélkül is boldogulhatunk. Ilyenkor szoktunk el­felejtkezni arról, hogy kicsoda Ő és mit tett értünk. Végzetes felejtkezés! Ha mi el is felejtkezhetnénk Róla és megelégednénk a magunk ásta „repe­dezett kutakkal“, Isten elég hatalmas /

Next

/
Thumbnails
Contents