Harangszó, 1945

1945-01-28 / 4-5. szám

1945. január 28. — február 4. 15. Tégedet várlak és Tereád támasz­kodtam. Békéljél meg édes Atya megesett szegény Ielkemmel és ve­gyenek elől a te irgalmasságid, hogy a te irgalmasságodnak meg­szenteltetett edénye lehessek és a te idvezítésedben örvendezhessek: .VJásókat is azonban bűnök szíves megsiratására taníthassak, szent Fiad az Ür Jézus oldalából kicsor­dult vérnek érdemében, Ámen. Bujdosó Magyarok füstölgő csepiije c. 1676-ból való imádságos könyvből. Leányok vallomásai. Ez még szeptemberben történt. Az -őszi nap langyosan simogatta a gyü­mölcsöst, ahol ültünk. Akkor még bé­ke volt a Balaton partján. Kapernaum kicsi tornya és messzi erdős hegységből a partig futó gyenesi festői domDél zár­ta két oldalról látóhatárunkat. Beszél­getés közben ezek lassan elvesztek sze­münk elől. S szívek mélyéről feltörő val­lomásokból kitárult keresztyén lányok Saeiső élete," küzdelme, szolgálata. Mind­ezen keresztül megvilágosodott előttünk ■egy darabka a falu élő egyházának el­rejtett vonásaiból is. A különös óra él­ménye visszatükröződött az egvházke- rület püspökének válaszában, aki egyre mélyülő figyelemmel hallgatta a leány- 'népfőiskolás találkozó megbeszélését „A népfőiskola utáni életem eredményeiről és kudarcairól." Álljon most itt néhány vallomás! A messzeség és a nyomtatott ke tű ridegsége talán nem koptatja le egészen a lélek friss hamvát, ami akkor jraituk csillogott. Azóta már orosz megszállás alá ke­rült leányunk kezdte el a sort. A népfő­iskolán a biblia naponkénti olvasmánya lett. Múlt az idő s a szentírás kiesett "kezéből. Egyhetes somogyi télitábor üjra viszahelyezte életébe. Vasárnapi is­kolát vezet. A gyülekezet betegeit látó-, gatja és felolvassa nekik a vasárnapi is­tentiszteleti igét. Más: Falujában nincsen evangélikus templom, sem iskola, de istentisztelet sem. Helyben alig 5—6 evangélikus leány él, akik minden próbálkozására sem vol­tak hajlandók leányköri összejövetelre. Másfél évig szorgalmasán olvasta na­ponta a bibliát, később csak akkor, ha elcsüggedt és szükségét érezte. Édes­anyját igyekezett megnyerni a bibliaol­vasásnak, de sikertelenül. Harmadik: Nem ment el a lányok közé, mert nem tetszett ifjúsági egye­sületük élete, meg egyéni kellemetlensé­ge is volt az egyesületben. Lelkésze iránt ás ellenszenvet érzett. Nem volt keresz­tyén közössége, de ennek hiányára nem döbbent rá, mert szép családi életük mindenben kielégítette. A bibliát egy darabig mindennap olvasta, de az utolsó •évben felzaklatott lelkiálapota miatt tel­jesen elfordult a szentírástól. Később még elmondta, hogy falujában többen áttértek baptistának, mert nem találták meg az evangélikus gjnilekezetben a kö­zösségi életet. A következő leány megint fájón pa­naszolta, hogy távol esik a templomtól ;s falujukban csak hébe-korba van isten­tisztelet. Ismét másik a bizonyságtétel vágyá­val ment haza a népfőiskoláról leány­társai közé. Meg is indultak az összejö­vetelek. Lassan azonban elmaradtak a lányok. Csak 2—3 járt hűségesen. Egy­szer megint csak hárman jöttek el. Egyikiik tanácsolta, hagyják el az ösz- -zejövetelt. „Én is azt gondoltam: nem érdemes. Már ajkamon volt a szó, hogy ■menjünk haza, amikor eszembe jutott: „Ha ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Erre nagyon elszégyeltem magam. En­gedelmeskedtem Jézus szavának és cso­dálatosan velünk volt az Úr, megvilágo­sította előttünk az olvasott igét és rheg- *)dotta együttlétünket.“ Reggelenkint -egyedül olvassa bibliáját, este családjá­val együtt. „De testvéreimmel nagyon nehéz. Sokat kell még értük imád­kozni.“ Halkszavú leányra került a sor. El- -mondta, hogy a népfőiskolán megsze­rette a keresztyén testvéri közösséget <é-« félve indult haza, mert úgy érezte, otthon nem fogja megtalálni. Aggódás­sal gondolt a leánykori összejövetelnek •lelkében forgatott tervére is. „Azt hit­tem, hogy az 'itteni leányokkal úgysem lehet kezdeni semmit, mert őket sokkal jobban érdekli más, e világi szórakozás.“ "Találkozott is a faluban ilyen megjegy­zésekkel: „Na Ilus, most már csak szen­teskedtél eleget?!“ Külön gondot szer­HARANGSZÓ zett, hogy ki lesz a vezető, mert eddig nem volt női vezető' a faluban, aki a leányokkal bibliás szellemben foglalko­zott volna. Végül minden megoldódott. „Isten adott földi vezetőt is, akiben én is testvérre találtam. Második vasárnap már kevesebben voltunk, sokan elma­radtak, fájt nekik a ,;szent" gúnyszo.“ De egy kis csapat együtt maradt. — Családjában is félve vette elő a bibliát. Nagy lett az öröme, amikor édesanyja szívesen fogadta s ő is olvasni akarta. Másik leánynépfőiskolásunknak na­gyon fájt, hogy az ifjúsági egyesületük életéből hiányzik a biblia és munkája nagyobbrészt szindarabozásban merül ki. Az ő szavára nem hallgattak. Egyedül nem tudta felvenni a küzdelmet, míg azután egyik nyáron falujukból részt- vett a gyenesdiási leánykonferencián a tisztelendő úr leánya. Isten Szentjeikétől megragadva tért haza s azóta egyre töb­ben lesznek egyesületükben bibliás lá­nyok és egyre mélyül egyesületük élete. Közli: Veöreös Imre. (Folytatjuk.) Ma és holnap. Ma még örülsz, vidám nevetés harsonáz kacagó ajkadon, tervek, ivágyak tüzelnek, egyre kínálja magát az alkalom. Építsz, formálsz, mint nagy alkotó, benned titkos tüzek lángja ég, siker kecsegtet, melled feszül éktelen —. És mind ez nem elég. Akkor rohansz mammon-szekéren, a nagy kincsek csörgése amit boldogság vizébe fuldokolsz, a szíved, s a lelked nem számit csak járod a tündérek szőtte csillogó ösvényét a mának, aztán kacér mosollyal intesz igent a sötét éjszakának. Az ismeretlen holnap talán komoran köszönt. Mint jégverés után a határ, csak pozdorja lesz a múlt, csak fájó szenvedés... És zuhog a sors kemény ökle arcodra sújt, szívedbe markol a keserű fájdalom könnye hull szemednek, vádolva sarcol a múlt bűne és ásít feléd rémesen tengernyi vésztorok ... S nincs menekvés. Súlyos a kereszt, csattognak a sújtó ostorok. Akkor ajkadon a fájdalom, s rémület szirénája sikolt, vádolod az Istent, keresed, kutatod, hogy bűnöd mi volt? Egymás ellen törő múló má-k, ködbeborult szürke holnapok, sújtsatok rám s tanítsatok, hogy ma voltam, holnap tán meghalok. Bencsik József. /i Harangszó-fsapíór még sohasem volt olyan kapós, mint az idén. Az egyetlen kapható könyv-naptár a meg nem szállt te­rületen. Vitte is mindenki. Egyesé­vel és ezrével. Evangélikus és nem evangélikus. Rikkancs árulta a vá­rosban és kofák vitték falura. Vit­ték teherautón és vitték gyalog. Három bányász két vármegyét gya­logolt át, hogy naptárt vihessenek a veszprémmegyei gyülekezetek­nek. Sokan —- sajnos — vétkeztek is vele. Vették két pengőért s adták tíz pengőért, vagy zsírért, lisztért, tojásért. Mind a 40.000 példány elfogyott s így további rendelést nem tudunk kielégíteni. Fájdalommal gondolunk azokra a gyülekezetekre, amelyek az idén naptár nélkül'maradnak. Vajha jövőre ismét minden evan­gélikus asztalra odatehetnénk a Harangszó-Naptárt! Apró történetei*. Az elveszett fiú. Egy házaspárnak elveszett a kisfia. Aggódó szívvel indultak neki az éjsza­kának, hogy megkeressék. Egyszerre va­lami zaj ütötte meg a fülüket. Idegeiket megfeszítve figyeltek. Furulya szólt. Csalódottan mentek tovább. Ez nem az ő fiuk. Majd nótaszó 'csapódott hozzá­juk. Tudták, hogy ez sem őtöle jön. Végre sírás,és panaszos hangok hallat­szottak az éjszakában: „Elvesztem, el­vesztemI“ — Óh, hogy megdobogott a szülők szíve: Ez az ö fiuk, segítségért kiált. Ebben a sötét éjszakában a gyerme­keit kereső Isten felé a te panaszos ki­áltásod hallatszik-e? Ssélkokas. Egy háztulajdonos a háza tetején lévő szélkakasra ezt íratta: Isten sze­retet. Egy gúnyolódó megkérdezte, hogy azt akarja-e ez jelenteni, hogy Isten szeretete olyan változó, mint a szél já­rása? Nem — felelte a kérdezett — ha­nem azt jelenti, hogy Isten szeretete állandó és változatlan akár innét, akár onnét fúj is a szél! 1. Reménytelenségben. Január 28. Van-e helye a remény­telenségnek? Prédikátor 1, 2—5. Zsoltá­rok 56, 4. Van értelme ma egy parányi reménységnek is? Hisz pusztulás könny, halál mindenfelé. Nem kelí-e belesüly- lyedni a nemtörődömségbe s fásult­ságba? Kérdések, amikkel szembe kell néznünk, hisz nap mint nap kísértenek bennünket. Hasonló gondolatokat talá­lunk a Prédikátor könyvében is. Mégis, minden látszat ellenére: „Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned.“ Január 29. — A reménytelenség in­dító okai. Máté 27, 3—5. Ide sorolhatók a csalódások, sikertelenségek. Olyan helyzetek, amikor az ember fenyegető­nek látja a jövendőt. Amikor úgy érzi, hogy összecsapnak feje felett a hullá­mok s nincs menekvés, nincs szabadulás. Júdás nem merte remélni, hogy még az ő rettenetes bűnére is lehet bocsánat. Január 30. — A reménytelenség a halálba visz. I. Sámuel 31, 1—4. A re­ményvesztett ember céltalannak látja az életet. Nincs amibe belefogódzék, nincs erőforrás, mely táplálná, nem lát semmi fényt a sötét éjszakában. Tehát nincs értelme életének — vonja le a végső következtetést. És jön a kötél, a méreg, a fegyver. Saul öngyilkossága hányszor megismétlődött s ma is mennyiszer megtörténik! Január 31. A reménytelenség po­gányság. Efezus 2, 12. Az vergődik re­ménytelenségben, aki elfelejti, hogy van Krisztusa. A Krisztus nélküli élet való­ban reménytelen élet. Egykor az efezu- siak is reménytelenségben éltek, amikor még pogányok voltak, nem ismerték Krisztust. Kemény ítélet ez rajtunk, mert hiszen látszólag van Krisztusunk, mégis újra beleesünk ebbe a pogány bűnbe. Tépelődünk a jövőn, engedjük, hogy véges emberi erők alakítsák gon­dolatainkat. Mintha nem is Isten tartana kezében minden történést, s nem az ő bölcsesége irányítaná sorsunkat. Február 1. — A reménytelenség erőt­lenség. Esaiás 30, 15. Az embert a re­ménység élteti. Milyen sokat jelent a beteg felgyógyulása szempontjából, ha nem adja fel a reményt s erősen hiszi, hogy meggyógyul. Viszont a lemondás és reménytelenség még a meglévő erőt is lerontja. Most nagy szükség van re­ménységre, hogy meg ne lankadjunk, hogy meg tudjunk állni mindvégig. Február 2. — A reménytelenség vi­gasztalanság. 1. Péter 1, 3—6. A mostani rettenetes események megráznak ben­nünket, gyászba, szomorúságba, bánatba döntenek. Elveszítettük nyugalmunkat, békességünket. Mégis — ván orvosság keservre és gyötrelemre. Van, mert a hívő élete megdöbbentő események közt sem lehet vigasztalan, a kétségbeesés sohasem hatalmasodhatik el rajta: hi­szen élő reménységre hivott el minket Isten. Február 3. — A reménytelenség rö­vidlátás. I. Korinthus 15, 19—20. Az síny­lődik reménytelenségben, aki azt gon­dolja, hogy a halállal mindennek vége s a sírverem betakar minden reménységet. Az ilyen ember mindenkinél szánandóbb. Elfelejti, hogy a sírhalmok felett is új tavaszba zsendül a természet világa s az élet Fejedelme egyszer minden el­bomlott porsátor felett megáll. Óh hát ne csak ebben az életben reménykedjünk a Krisztusban, hogy tanácstalan, vergő­dő életünket új, széttörhetetlen remény­ség sugározza" be. Mogyorósy Gyula. Mi lesz velem ? Évmilliók előttem, Évmilliók utánam És én: egy múló pillanat! Hogyan kívánhatnám mégis, Hogy Isten, csillagok s az ég is Engem: szolgáljanak!? — Te szent törvényed Uram Beteljesedik rajtam, Mindörökké csak a Tied: Lehelletedre egy porszem A napsugárban táncolt egyszer. És lehull a földre. Zábrák Jenő dr. Uonvédtelnic Uxcaaaelc. Kiss József honvéd a P. 809 tábori számról üzeni Vásárosfaluba nagybáty­jának, Kardos Imrének, Tóth Jenőéknek, hozzátartozóinak, valamint a Harangszó olvasóinak: jól van, a Harangszó január 1-i számát megkapta, hálásan köszöni és ezután is várja, hogy az otthonra küldött Harangszót őhozzá is gyakran küldjék, gyakrabban, mint idáig. Kuruc István honvéd üzeni Győrság- ra szüleinek és testvérének: jól van, so­kat gondol rájuk. Szerető csókjait küldi. Varga Miklós honvéd üzeni Kajárra feleségének, kislányának és szüleinek, hogy,jól van, nincs semmi baja, szerető csókjait küldi. Molnár István üzeni szüleinek Gyar­matra, hogy jól van, nincs semmi baja, sokat írjanak. Móricz István honvéd üzeni édesany­jának és testvérének Kálocfára: egészsé­ges, sokat gondol rájuk. Sokat írjanak. Kukorelli Kálmán üzeni feleségének, kisfiának Tétre: egészséges, sokat írja­nak. Szerető csókjait küldi. Rácz Rudolf honvéd üzeni feleségé­nek, kicsi fiának Ménfőcsanakra: egész­séges, sokat gondol rájuk. A kis ven­dég születéséről hivatalosan értesítsék, szabadság végett. Szerető csókjait küldi. Vida József szakaszvezető üzeni szü­leinek Pázmándfalura: egészséges, sokat gondol rájuk, Szerető csókjait küldi. Fodor Sándor honvéd a Z. 952 tábori számról üzeni Kispécre szüleinek, test­vérének, sógorának, nénjének Bakony- tamásira, a rokonainak és mindazoknak, akik imádkozó szívvel gondolnak rá, jól van, sokat gondol haza s levelet többet vár. Doma Géza honvéd K — 748. tábori számról üzeni Kispiritre édesanyjának, húgának és rokonainak, hogy jól van és egészséges; levelei elmaradása miatt ne aggódjanak. László Géza honvéd D. 572. tábori számról üzeni özvegy anyjának és test­véreinek Jánosházára, hogy jó! van, ne aggódjanak érte, írjanak. Üzenetet továbbítunk. BENCZE JÓZSEFNÉ, ŰZD, u. p! Sár- szentlőrinc, Tolna ni. címre üzeni Bencze József: Édes Feleségem! Ha életben vagy, otthon vagy, azonnal írjál, mert nagyon nyugtalanok vagyunk miattad, Írjál, mi történt odahaza, mennyi kárt csináltak az oroszok? Mi jól vagyunk, együtt va­gyunk a Nándorral. Január 5-én men­tünk Németországba. Címem: Firma marx und marx Obermühl bei Linz a. d. Donau. HOZZÁTARTOZÓIT KERESI. Dr. Nagy Jánosné Kölesd-Kistormás- ról keresi férjét dr. Nagy János t. zász­lóst a Z. 664. tábori számon; apósát. Grosz János evangélikus lelkészt és Nagy Jenő hdp. őrmestert. Nyőgér Vas vm. kér azonnal választ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents