Harangszó, 1944

1944-08-20 / 34. szám

1944. augusztus 20. HARANGSZÓ 153. Beszél a búzaszem Voltam mag, csirás, rothadó, elfogytam az utódokért. Lettem gyenge, szép zöld vetés, zsendültem az emberekért. Voltam halk, néma áldozat, termőföldbe rejtettek el. Lettem ígéret, reménység, zúgó kalásztengeremmel. Vagyok búzaszem és acél Jövőt lehet építni rám. Leszek sorsoknak kenyere és vihar után szivárvány. Vagyok omlós, fehér kalács, epedek éhes ajkakért. Leszek mindig hős búzaszem: élek, őrlődöm, másokért! Gerencsér József. Kicsiny gyülekezet Érdeklődéssel olvastam egyik nagy gyülekezetünk számadatokban feltárt helyzetének leírását. Megnyugvás, hogy szórványegyházunk küzdelmes életét itt- ott, a már tömegében is öntudatos evan­gélikus közösség támasztja alá és külde­tésénél fogva, de kötelezésszerűen is intézményeket hív életre. E várak falain belül komoly munka folyik, ütemes az élet, épít a lélek és lehetőség, eredményeket mutat fel az evangélikus öntudat. Nem érzik a kisebb­ségi élet nyomasztó terhét s az életet kívülről szorongató árnyak veszedelmes ölelésétől félniök mitsem kell. Gondjaik mások, mint a miéink — kicsiny és kévé­seké! A kicsiny közösség harcban él s így gyengül, — a nagy alkot és magasodó falai tövében erősödik. A küzdő folyto­nos utánpótlásra szorul s az építő a meglévők megtartásán, növelésén fára­dozik. Egyházegyetemünk testének más és más tagjai vagyunk, de nem többre, vagy kevesebbre elhívottak, hanem az egészért egyazon felelősséget hordozók mindazokban, amiket meg kell cseleked­nünk. Nem élhetünk egymás mellett, csak egymásért. Nem kövülhetünk meg az ön- <célúságban, mert a közös célon kívül •más érdekünk nem lehet. Seregtestek, tábori őrsök, őrszemek egymásbafonódó kötelezései adják a biz­tonságot. Így kapcsolódnak egybe a nagy-, kicsiny- és missziói egyházközsé­gek, szórványok. A nagy közösségek nem alkothatná­nak, ha az ország különböző pontjain tábori őrsöket kellene feiállítaniok. A kicsinyek nem őrködhetnének, ha erőt­Lélekszám Gyülekezeti költségvetés Lélekszám-költségvetés egybevetésével az teher Évi adomány Adomány 1 lélekre Az összehasonlítás nem meggyőző érv, de nagyon sokatmondó. Baján az 1 lélekre eső évi adóteher 1943-ban 16 P 46 f., 1944-ben 20 P. Ez Békéscsaba esetében csak adóban 543.180 P-t jelentett volna a múltban és 660.000 P-t a f. évben. Mielőtt továbbmennék, kérem a bé­késcsabai testvéreimet, ne értsék félre soraimat, ne lássanak abban célzatossá­got. Ez összehasonlítás csak egy maga­sabb cél és gondolat érdekében történt. Valószínű, hogy a békéscsabai egy­háznál könnyebb, a bajainál nehezebb helyzetben levőket is találhattam volna, hogy összehasonlítást tegyek. Kéznéllevő adatok voltak. Ne mondjuk, sőt inkább érezzük egye­temlegesen Isten hozzánk való szeretetét, megértve abból minden kötelezést, el­fogadva minden intelmet, hogy kimérjük .a magunkét, hanem az egészét testvérie­sen megosztva, ki-ki a magáét. Intelem felénk, figyelmeztetés né- künk: betelt az az idő, hogy senki sem élhet önmagának. Nem győzedelmeske­dik, csak kétségbeesetten csapdos a test ép karjaival, ha lábai megmerevedtek. A vak csak részben talál kárpótlást ép hal­lásában és a süketet nem védi minden­ében látása! Szeressétek egymást! — mondja az "Ür parancsa. Ne a szavak élettelen föld­jébe palántázzuk szeretetünk virágszá­lát, mert bár tavasznak mutatjuk, de tél­nek hajt fejet. Kicsiny egyház, nagy gyülekezet' Megbocsáthatatlan vétket követne el az, ki közöttetek árkot ásni, válaszfalat emelni akarna. Nem is vonják meg kö­zöttünk árkok a határokat, falak az .akadályt. Minket elválasztani, egymás itói elszakítani nem lehet, mert az élő testről kellene egyenként letépni min­ket, hogy ne eggyek jegyünk, — nagy gyülekezet. meghaladó építkezésre vállalkoznának Nem bírálhatjuk egymást azért, hogy mely feladatkörre hivattunk el. Ott és úgy kell élnünk, őrt állanunk, vagy épí­tenünk, amint egymásnak tagjai, az egésznek részei vagyunk. Hiányzik azonban a kiegyenlítődés elve és parancsa, de nem evangélium- szerűleg, lelkileg, hanem az élő egység gyakorlati megnyilvánulásában. Nagy és kicsiny gyülekezeteknek bizonyságot kel­lene tenniök egymás mellett azzal a hit­tel, amely nem hal meg önmagában, ab­ban a sorsközösségben, melyet nem a sors, hanem a közösség határoz meg az egész érdekében. A lélek készen áll erre, de a betű megerőtleníti. A felismerés nem hiányzik, de a szokás és gyakorlat hatalma látni nem enged. Az öncélúságra kényszerítő önkormányzat részigazságo­kat szentesit, részérdekeket oltalmaz, gondokat, bajokat, sorsokat kövít meg. Nem tudja az ölő betű fölé küzdeni ma­gát az éltető lélek! Nehéz meghatározni, hogy ebben a kérdésben mi az igazság? De bizonyos igazság az, hogy kicsiny gyülekezet hívei az egészért teljesített őrtállásban és ön­maguk megtartásáért a sors puszta sze­szélyéből nem kényszerülhetnek nagyobb teherhordozásra, fokozottabb áldozat­hozatalra, mint a nagy gyülekezetek, akik az egésznek építenek és önlétüket biztosítják. A harc nem kisebb építés, mint amilyen küzdelem az alkotás! Ha például összehasonlítást teszek a békéscsabai és bajai gyülekezet kö­zött, a számok tükrében a következőket látjuk: De nem bűn, ha azt mondom, arra biztatok, hogy igyekezzünk mind job­ban elmélyülni abban, amit e két szó jelent: egymásért élünk! Nem kivihetetlen a kérés: osszuk meg egymás terhét! Vegyük fel a közös terhet! Ne adhassa a sors egyetlen gyü­lekezet ajkára se azt a kegyetlen val­lomást: élek, mert még nem haltam meg! És ezt sem: élek, mert tudok! Kicsinyek és nagyok mérhetetlen ki­egészítői, értékei egymásnak, de csak akkor, ha nem önmagukban élnek bol­dogan, vagy roskadoznak fájdalmasan, hanem ha együtt élnek boldogságban és fájdalomban, lelki örvendezésekben és földi, anyagi tehervállalásokban, a magas hegyen teli napsütésben és a szakadékos völgyben gyenge fény vilá­gánál. A betű, a szokás, a gyakorlat nem örökéletfi, így ezek gyermekei sem: a törvény, szabályrendelet stb. stb. Egyet­len örök törvény van csupán, az isteni, az Evangélium! Kicsiny és nagy gyülekezetek! Itt van a mi jövőnk, életünk, közös sor­sunk elrejtve, — lélek törvényében az élet törvénye! Keressük meg! Kemény Gábor. Második kiadásban fogy már az ,,Isten a mi oltal­munk!“ című, légiveszély idejére való imádságos könyvecske. Válo­gatott igék, énekek, imádságok gyűjteménye. Mindenkinek szük­sége van rá. [ 2 Ara 50 fillér és a portó. Honvédelnlc üzennek. A H. 799. tábori számról Császár Béla tizedes Becsvölgyére; Kolay József honvéd Zalabaksára édes­anyjának, testvéreiknek és rokonaiknak üzenik: Nagyon jól érezzük magunkat, miattunk ne aggódjanak, mennél több levelet várunk. Gecsei Gyula őrmester a Z. 532. tábori postaszámról szeretetteljes csókjait küldi Bezi községbe szüleinek, testvérének, Ir­mának és Hima Erzsikének, az összes ismerőseinek üdvözletét küldi. Jól van, sok levelet vár. Zimik Sándor szüleinek üzeni Kis- bácsára, hogy egészséges és a Harang­szót megkapta, az ismerősöknek és a bácsai ifjúsági egyesületnek üdvözletét küldi. Májer Ferenc tizedes P. 718. tábori postaszámról üzeni szüleinek, testvérei­nek és ismerőseinek Soltvadkertre: Jól vagyok, nincs semmi bajom, gyakrab­ban írjanak. Tászli Lajos honvéd üzeni az F. 859. tábori számról családjának Likabonyba, hogy jól van, ne aggódjanak érte, sok­szor csókolja mindnyájukat. Honvédéin* I(öszönefe. Dezső István honvéd írja a komáromi hadikórházból: Hálát adok a mindenható Istennek, hogy már nem hordágyon kell vinni az imaterembe bibliaórára és istentiszteletre s valamint légiriadó esetén az óvóhelyre. Mert a legnagyobb orvos volt velem ... a Jézus Krisztus. Az Isten megsegítő kegyelméből ö gyógyított engemet... Szenvedéseinkben megkell tanulni imád­kozni, istentiszteletre kell járni és evan­gélikus hitünket erősen a szívünkbe kell zárni... Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni! — Most hálás köszö- netemet fejezem ki annak az ismeretlen hittestvéremnek, aki megrendelte a Ha­rangszó újságot a nevemre, ide a komá­romi hadikórházba. A legnagyobb örö­mömre szolgál. * Szakonyi Lajos szkv. írja a B. 954. tábori postaszámról: A hegyek között töltöm napjaim, fehér kórházi ágyon. Itt keresett meg két Harangszó. Feladó nem volt rajta, így a Harangszó útján köszönöm meg a jólelkű evangélikus testvéreknek, hogy nem feledkeztek meg rólam, sőt nagy lelkierőt küldtek egy szenvedő testvér­nek. Mikor a Harangszót olvastam, szin­te úgy éreztem, hogy Kemenesalja kicsi falujának két kis harangja csendül a fü­lembe. A jólelkű evangélikus testvérek­re Isten áldását kérem, hogy ezután is gondoljanak a messze harcoló honvéd­testvérekre. A keresztyén ember kettős hivatása. Augusztus 20. — Jézus áldása a földi munkán. Luk. 5, 1—11. Rosszabb időt és helyet már nem lehet kijelölni halá- szásra, mint amilyet Jézus jelölt ki. Mégis akkora áldás lett ezen a kenyér­kereső munkán, hogy a halászokat fé­lelem fogta el. Megérezték, hogy ezt Jézus cselekedte velük, bűnös emberek­kel. Jézus pedig megmutatja nekik má­sik hivatásukat: ,,Embereket fogsz.“ Nekünk is kettős hivatásunk van. Isten rendel bennünket földmívelésre, házi­asszonyi, gyári vagy egyéb munkára. Nem azért, hogy kínlódjunk, hanem azért, mert e munkánkat meg akarja áldani, mint Jézus Péterét. És Isten hív bennünket az ő örök országának pol­gáraivá. Engedelmeskedünk-e Istea mindkét hívásának? Jaj, ha akármelyi­ket elhanyagoljuk! Augusztus 21. — Azt akarja, hogy szorgalmasak legyünk. I. Thess. 4, 11— 12. Jézus hívei sohse tarthatnak a me­sebeli emberrel, aki ölhetett kezekkel várta, hogy a sült galamb a szájába repül. A keresztyén ember becsülete a saját dolgaiban való szorgalmával nő és a kényelemszeretetével fogy. Isten egyi­künket se hívott arra, hogy a dolgun­kat végeztessük el másokkal, hanem arra, hogy a saját dolgainknak magunk lássunk utána és tulajdon kezünkkel munkálkodjunk, ne pedig a más munká­jából élősködjünk. Gondosan vigyázunk, hogy az emberek előtt a becsületünkben hiba ne essék. Arra is vigyázunk, hogy Isten előtt keresztyén becsületünkben ne essék hiba? Augusztus 22. — Mindegyikünknek a munkaadója az Úr. Efezus 6, 5—9. A mi munkavégzésünk majdnem mindig attól függ, milyen a gazdánk. Ha szi­gorú és állandóan rajtunk a szeme, ak­kor rendesen és szorgalmasan dolgo­zunk; ha nem szigorú és nincs mellet­tünk, akkor gyakran hanyagok és lus­ták vagyunk. Ha meg a magunk dolgá­ban járunk el, akkor igazán úgy dolgo­zunk, ahogy nekünk tetszik. Jézus hí­veinek a munkája nem igy megy. Bár­hol dolgoznak, tudják, hogy őket ebben az órában ebbe a munkába Isten állí­totta és őt nem lehet kielégíteni gon­datlanul vagy kényelmesen végzett mun­kával. Ne feledd el! Augusztus 23. — Őrizkedjünk a meg­gazdagodás vágyától! I. Tim. b, 6—12. Földi élethivatásunk célja nem a meg­gazdagodás. Aki erre törekszik, az félre­érti Istentől kapott földi hivatását. Szí­vének vágya, szeretete, reménye azon a gazdagságon csüng, amely után sóvá­rog és nem ér rá Istenre, felebarátra gondolni és nekik szolgálni. Ezért je­lent a meggazdagodás vágya sok kísér­tést, sok veszedelmet, sok gondot és sok bánatot. Ha helyet adsz szívedben e vágynak, a veszedelem és romlás előtt nyitottál tág kaput az életedbe. Ezt gon­dold meg most, a termés betakarítása után! Augusztus 24. — Ha gazdag vagy, Isten ajándéka az. I. Tim. 6, 17—19. Nem magadtól lettél gazdaggá, hanem Isten ajándékából, ő az, aki olyan vagyont bízott rád, melyre se neked, se a csalá­dodnak nincs szüksége. Nem azért bízta rád, hogy úgy gondolkodj és cselekedj, mint a bolond gazdag (olvasd Lukács 12, 15—21. v-t!). Isten a különleges va­gyonhoz különleges feladatot is adott: tégy jót, adakozz, adj annak, akinek a szükségese sincs meg! Ezt a feladatot kaptuk Istentől a vagyonnal. Aki csak az ajándékot fogadja el, a feladatot nem, az az Istent próbálja kijátszani. Hogy próbálkozhatnánk mi ezzel?! Augusztus 25. — Isten szent hívása. II. Tim. 1, 6—12. Földi élethivatásunkon kívül van még egy hivatásunk. Isten szent hívással hívogat bennünket erre. Eltörölte a halált, világosságra hozta az életet és halhatatlanságot. És most azt mondja nekünk, szegény bűnösöknek: „Jer, végy részt ebben te is! Hagyd a bűneidet és élj úgy, mint aki tudja, hogy ő a Krisztus örököstársa!“ Bármi a földi hivatásod, el ne feledkezz Isten­nek erről a szent hívásáról! Augusztus 26. — Az Isten elhívott- jának mérlege. Filippi 3, 7—14. A mér­leg egyik serpenyőjében Krisztus, az ő szenvedésének, halálának és feltámadá­sának ereje. A másikban mindaz, amit e világ adhat: egészség, hosszú, boldog élet, stb. A mérleg nem játszik. Krisztus hasonlíthatatlanul súlyosabb, mint a má­sik oldal. Mégis sokan választják e má- sikat, a szemetet. A hívő ember utolsó lehelletéig minden erejével és könyör­gésével törekszik a Krisztus után. Azzal is, hogy a földi hivatását hűséggel végzi, úgy, hogy az égi hivatását mia- den nap újból maga elé állítja. __, . Nyirő József,

Next

/
Thumbnails
Contents