Harangszó, 1944
1944-07-09 / 28. szám
ítélet. Aki köziiletek nem bűnös, az vesse rá először a követ. János 8: 7. Nagy az ember ítélkező kedve. De mindig csak addig, amíg saját életében meg nem látja ugyanazt a hibát, amelyért más embert megítélt, Ilyenkor aztán mélyen elhallgat. Aoban az evangéliumi jelenetben, amelyből Jézus fenti szavait olvzassuk, egy ítélet vérszomjától »hajtott hatalmas sereg némult el és kotróclott odább. Jézus fönt idézett mondata nem a törvénytelenség, vagy a mindennel megalkuvó tehetetlenség szószólója. Krisztus nem volt anarchista. Betölteni, nem pedig eltörölni jött a törvényt. Csak éppen azt n;m volt hajlandó elismerni, hogy egy szenvedélyes gyűlölettől elvakult, gőgös tömegnek joga van valaki felelt elmarasztaló ítéletet mondani és azt végre is hajtani. A törvény és ennek alapján a bíráskodás nélkülözhetetlen. Nemcsak a társas közösség, hanem az egyén érdekében is szükség van erre. De az ítéletnek és a belőle folyó büntetésnek is a saját bűnét jó! ismerő, alázatos és együttérző szívből kell származnia. A törvény ítéletén csak ebben az esetben lehet áldás. E nélkül viszont minden emberi Ítélet súlyos átokká yálik. Az Isten szentségét elismerő, a saját bűnéről meggyőződött alázatos szív ítéletmondása segítségnyújtás a bűn szolgája számára. Nem keserít, hanem javít. Nem rombol le, hanem épít. Szóval: először nézzünk saját szívünkbe. Ismerjük fel saját bűnünket s ha ez megtanított Isten kegyelméhez menekülni, ha Istentől új szívet nyertünk, akkor — nos, akkor se követ vessünk, hanem szeretettel tanácsoljunk másokat. Wolf Lajos. akar bennünket. Még a gonosz és számunkra fájdalmas dolgokat is erre használja fel. Tanítani akar ezzel a háborúval s a vele járó nélkülözésekkel is. Többek között megelégedésre tanít. A megelégedés egészen más, mint az pléffedeltséű- F.lpaf>rlíU:t>n legelteti szemét terített asztalán a dőzsölő.— megelégedetten szegi meg száraz kenyerét az apostol, „mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek“ (Fii 4, 11). Ez a megelégedés nem megalkuvás a kényszerű körülményekkel, hanem örvendező hálaadás Isten minden ajándékáért. A keresztyén ember földi boldogságának a titka itt .van elrejtve. A megelégedett ember sohasem azokkal hasonlítgatja össze sorsát, akiknek látszólag „jobban megy“, hanem azokkal, akik nálánál sokkal nagyobb nyomorúságban vergődnek. Felfedezi helyzetének előnyeit s megtanul azokért szívből hálát adni s örvendezni Milyen öröm az, hogy — még nem bombáztak ki otthonomból, még nem gyászolom egy elesett hozzátartozómat sem, hogy még van miből élnem, — s hogy egyáltalában élek! Ma átélt valósággá válik, ami azelőtt talán kegyes szólam volt: Új reggel — új kegyelem 1 Az a kemény lecke, amit most velünk Isten tanultat, megláttatja a dolgok értékét s a fontosságuk helyes sorrendjét. Megtudjuk, hogy mi min- (fenre nincsen szükségünk, — mert nem lehet kapui, — s milyen köny- nyen ellehetünk nélkülük. Könnyebbül a földi vándor úti csomagja — s ezzel csak serényebben szedi lábait. A megelégedés a legjobb útra- való és a legjobb útitárs! Kihunytak városaink esti fényei, szürkültek, kopottak életünk díszei, de ezt is szemnyitogatónak szánta az Isten. Megakad most a szemünk sok apró dolgon, ami felett azelőtt elsiklott a pillantásunk Isten csodálatos természetén nem fog a terepszínű festék, ragyog, pompázik ma is. A rét ezer virága, egy-egy falevélen megcsillanó bogártest reáajándékot, örömet, szépséget tartogat Isten a te számodra is, amit eddig észre sem vettél. Siess hálát . adni értük. Összeszűkült életünk köre, s milyen jó ez is! Felfedezzük az ott- uont s a családot. Aki azelőtt unotafíg ■ árta, hogy a gyennekzajbó! kocsmába, káveházDa szökhessen — most talán üresen ásító, néma s megfosztott fészkén kívánja vissza a messzibe szakadt családot, vagy a lövészárok fenekén kesereg elhagyott tűzhelye után. Akkor kezdjük megbecsülni a kincseinket, amikor elvétetnek tőlünk! Most ismerjük meg, hegy egy igaz barátunk van: az élettárs s egy nagy örömünk: a gyermek, s egyetlen menedékünk az életviharban: a családi fészek. ■ " Mindez nem jelenti az életnek elszegényedését, megfakulását. Lehetnek ezután is/igényeink, — legyenek is, főleg szellemiekben, — s szőhetünk álmokat és kovácsolhatunk szép terveket, — csak éppen megtanulunk különbséget tenni szükséges és mt-llékes dolgok között. Ezentúl, ha valami nem úgy síké, M I _ ..... • majd, hogy nem érdemes élni, s nem ieszünk boldogtalanok egy füstbement terv miatt. Hanem megszívleljük az apostoli intést: „elégedjetek meg azzal, amitek van" (Zsid 13. 5). Nem le-z majd zaklatott, türelmetlen és elégedetlen az életünk. Nehéz időkben tanult kemény ledének édes gyümölcseként aratjuk a keresztyén életbölcseség kincsét: a megelégedést. Szabadkán, a Gyóni városában. — Gyóni Géza 60. születési évfordulójára. — Emlékőrző szép Szabadka kopogok a sziveden: esztendőkön áthaladva két karodba érkezem. „Város, büszke Bácska szive‘ boldog vagy, hogy mondhatod: Gyóni Géza valamikor a tied volt, itt lakott! Kőházak közt lakó Lélek: város lelke jöjj velem: ami emlék van felőle, én most mind átölelem. Öltözzünk jel ünneplőbe, legszebb versét mondjuk el, érezze meg Bácska földje: itt most minden ünnepel. Ez volt itt a lakóháza: négy fal: négy igaz barát —, itt irta le „Őrangyal*-hoz a legelső verssorát. — Ó hányszor vágyott itt lelke országhosszig szállani s csak lehulltak e falak közt csalódottan szárnyai. Ez a régi szerkesztőség, hol folyt a kenyér-robot, keressük meg idejéből a Bácskai Hírlapot: itt egy cikknek sorai közt mintha kezét sejteném — ott a régi Áchim névvel egy kedves szép költemény. Ez a kávéház terasza, hol állt s várt a nagy tömeg, a világháború kürtjét lelke e helyt fújta meg — itt szavalt a városháza köárkádjai alatt — Petőfihez hasonlított mát akkor a pillanat! . .. Boldog Bácska, szép Szabadka nálunk többet láttatok, mi csak úgy láttuk már Gyónit, mint napot, mely fent ragyog; nektek több ^adatott ennél: a kezdet, a hajnalpir: névtelen kis újságíró, hadbakelö pionír! Szigethy Ferenc. Mi
