Harangszó, 1944
1944-12-10 / 50. szám
1944. december 10. HARANGSZÓ net et Isten kijelentéséből veszi. Nem szabhatja meg a világi hatalom, hogy mi a pásztor kötelessége, mert az egyháznak Ura és Gazdája Krisztus s a lelkipásztori tiszt tartalmát az egyház Ura írja elő.'Nem adhat tanácsot a világi hatalom arra, hogy az egyház a Szentírás könyvei közül melyiket tartsa előbhrevalónak. Mindebből következik, hogy senkit sem lehet eltiltani az egyházi közösség áldásaitól, de nem is lehet senkit sem kényszeríteni az egyház szolgálatával való élésre. Ifjúságot, katonaságot, foglyokat, nemzetségeket sem kényszeríteni, sem eltiltani nem lehet. Krisztus ura az egyháznak ez a harmadik. Krisztus az egyházat személyesen és közvetlenül kormányozza. Az egyház, amikor ■az Igét hirdeti, Krisztus üzenetét tolmácsolja. Viszont az Igére hittel figyelmező, buzgón imádkozó és Isten törvényének engedelmes- kedő gyülekezet soha sincsen Krisztus jelenlétének, személyes pász- torságának áldásai nélkül. Bármilyen veszedelmek és próbáltatások között vándoroljon a földi gyülekezet, ha az Ige tisztán hirdettetik, az imádság szívből fakadó és a hit őszinte, Krisztus egy pillanatra sem jejti el magát előlünk. De Krisztus úr a világ felett is—; ez az utolsó. A felsőségek tehát Istentől vannak. Az állami és nemzeti életben azonban a keresztyén elveknek kell érvényesülniük. Ha az állami rend ezekről az- elvekről megfeledkezik, az egyháznak kell Isten Igéjével figyelmeztetni, feddeni és vele szemben Jsten örök törvényét képviselni. Azonban az egyház ezt a tisztét csak nagy alázatossággal, szigorú bünbánatot tartva, saját vétkeit megvallva és azokért nyilvánosan vezekelve, teljesítheti. A mai nehéz időkben, amikor nem véd a házad, nem táplál a földed, nem járható az utad, nem rejt el az élelmességed, kenyered kővé válik, vized vérré, ruhád meggyullad és szíved megszakad, ebben a világban láthatjuk meg igazán annak a fölséges kegyelmi ténynek minden dicsőségét, hogy Isten az Ö országában egy begyűjtött, nekünk Krisztusban pásztort és királyt adott. Hazám, szegény hazám, vajha a mai idők rettenetes próbája is arra szolgálna, hogy Krisztusé légy! Asc 1945-ös Harang szó - Naptár szétküldését megkezdtük. Példányonkénti külön rendelést is azonnal elintéz könyvkereskedésünk. Ára 2 pengő. Megrendelhető a pénz előzetes beküldésével, vagy könyvkereskedésünk 31.141 számú csekkjén. Régi ének. Mennynek és földnek nemes Teremtő je, És mindeneknek kegyelmes Istene, Sehol senki nincs, kit téged nem félne, És nem rettegne. Ne büntess minket a mi bűneink szerint, És ne kárhoztass, a mint érdemlenénk, Mert úgy fejenként mi pokolra mennénk, És mind elvesznénk. A mi atyáink vétkeztek ellened, Mi is sok bűnnel bántotunk meg tégedet, De bűneinket te megengedheted És elveheted. Ne gerjedjen fel haragod ellenünk, Te színed elöl, hogy mind el ne vesszünk; A te Nevedért légy kegyelmes nekünk, Mi jó Istenünk. Sok ideje már, hogy nyomorgattatunk, Veszedelmünkben igen megfáradtunk: Azért, Ür Isten, csak te tőled várunk, Könyörüli rajtunk. Hallgass meg minket, kegyelmes Istenünk: Mert segítséget csak te tőled kérünk: Nincsen kívüled, kinek esedezzünk, És reménykedjünk. Bocsásd meg bűnét a te seregednek. Vedd el romlását a te híveidnek, Hogy nagy örömmel téged dicsérjenek, És tiszteljenek. Dicsőség néked, kegyes Atya Isten, És uralkodó áldott Fiú Isten, És vigasztaló Szent Lélek Ür Isten, örökké, Ámen. Üj Zengedezö Mennyei Kar, 1743. BujöosóKérl. °) És lön, hogy amint beszélgetőnek és egymástól kérdezősködé- nek, maga Jétus hozzájok menyén, velők együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatar- tóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. Luk. 24. 15 16. Együtt sírok a sirókkal és szeretném megosztani a szenvedést bujdosó szeretteimmel. Átérzem fájdalmukat. Milyen borzasztó is a szenvedés, mikor egészen odáig juttat, hogy látásunkat is gátolja. Ott van az én testvéreim mellett — tudom — a mi feltámadott és örökké élő Megváltónk, de mintha nem vennék észre. Emmausi tanítványok módjára keseregnek s fáidalomkönnyeket hullatva menetelnek a kemény országúton. Kérlek, Istenem, nyisd meg szemeiket, hogy felismerhessék az örök Vándort. Nyisd meg füleiket, hogy meghallják szavát az Írásokon keresztül. Add, hogy az írások vigasztalása és békességes tűrésük által reménységük legyen. Őrizd meg szeretteinket, védelmezd meg otthoni hajlékukat, földjüket, értékeiket, hogy ugyanúgy találják meg visszatérőben, mint ahogy menekülve elhagyták. Adj megértést és türelmet, békés lakozást számukra távoli atyafiakkal. Kárpótold őket az ideiglenesen elvesztett dolgokért, egykor pedig — bujdosásuk esztendeinek végén adj mindnyájunknak örök hajlékot, elveszithetetlen otthont, mennyei sátorházat, s boldog megpihe- nést abban a Jézus érdeméből. Mindenkinek légy vigasza. Ki künn bujdos egyedül, Vagy kit fogva tart bánata S kamrájában otthon ül; Ha magába elrejtezik, Hogy ne lássák bús könnyeit: Látogasd meg öt, Uram, Ne legyen vigasztalan. Ev. é. k. 227. é. 6. v. *) Mutatvány-Pásztor Pál: „Imádkozunk, mint egy család“ c. imakönyvecskéjéből. Krisztus, a világa Ura. Mo.zaikkép a 6. századból. Képszemelvény az 1945-ös Harangszó- Naptár „Krisztus-képek“ című cikkéből. Igazi karácsony. T. Várás». December 10. Isten várakozása. Ésajás 5, 1 7. Az ádventi elcsendesedés nem csak arra figyelmeztet, hogy Istentől mit várhatunk gazdag ígérete szerint, hanem arra is, hogy az Isten reánk is várakozással tekint. Mindenkori népénél keresi a lélek gyümölcseit. Nálad megtalálja? December 11. — Keresztelő János várakozása. Máté 11, 2 6. Jánost a Jézus cselekedetei késztetik a követküldésre. A rendkívüli, csodálatos események Jézus körül megerősítik reménységében, hogy a prófétáktól megígért Messiás jött el közéjük. Ez annyit jelent, hogy vége a várakozás idejének. Jézusban az ígéretek beteljesedtek. Megismerted Jézusban azt, aki eljövendő volt, vagy pedig még mindig mást vársz? Nézd meg életed csodadolgait. így csak a Megváltó cselekedhetik veled! December 12. —- Jeruzsálem népének várakozása. Luk. 2, 3b 40. Qtt is sokan várták a váltságot. A templomba sereglettek s úgy hallgatták meg Anna prófétaasszonynak beszédét. Ennek a nyolcvan esztendős özvegynek a bizonyságtevése halló fülekre talált azoknál, akik a városban várták a váltságot. Az öreg nő évtizedekre terjedő gazdag tapasztalatai, érett felfogása és sokaktól megcsodált bölcsesége most egy kisded előtt ad hálát az Úrnak, hogy nem hiába várták a váltságot. S a kis gyermek növekedett és gyarapodott. December 13. — A mindenség várakozása. Róma 8, 18 23. Kívánságai és vágyai igazán annak támadnak, aki szenved. Az várja a szabadítást és a változást. A keresztyén ember élete kimondhatatlan szenvedés mindaddig, míg el nem éri a fiúságot. Szenvedését az enyhíti itt, hogy megismeri már itt a fiúságot s megtanul élni és harcolni érte. Az emberrel együtt a mindenség, a teremtett világ is várja az isten fiait. Ezekhez kapcsolódik a szenvedésből való szabadulása. Hála az Úrnak, hogy Jézus — az Isten Fia — eljött! December 14. — A szolgák várakozása. Luk. 12, 35- 38. A keresztyén ember viszonya Istenhez a gyermeké az Atyához, de a szolgáé is az urához. Különösen olyan értelemben, hogy a szolga a családnak tágja. Az ilyen szolgákra ráhagyja az úr a házát. A szolgák íeladata az, hogy vigyázzanak, amíg visz- szatér urok. Várniok kell rá. Akár az éjszaka első vagy második felében tér vissza, a szolgáknak mindig készen kell lenniök, hogy fogadhassák őt, felöve- zetten-felöltözötten és lobogó fáklyafénnyel a kezükben. December 15. — Végső várakozás. Luk. 21, 25—28 Sokféleképpen beszélnek a világ végéről. Ki a tűzben, ki a jégben látja a véget. Szentigénk erről azt mondja, hogy az egek erősségei megrendülnek, jelek lesznek az égitesteken s a tenger is félelmetes mozgásba kezd. De ez mind csak kísérő jelenség. A tulajdonképeni esemény az, hogy Jézus a felhők között eljön hatalommal és nagy dicsőséggel. Ezt örömmel fogadja az, aki Jézusra várt. Bátran nézhet rá és emelheti föl a fejét, mert az embernek Fia a váltságot hozza. December 16. — Jézus várakozása. János jel. 3, 19 20. Minden várakozásban van valami lélegzetet elállító, valami nyomasztó és kevesebb-több bizonytalanság: eljön-e, bekövetkezik-e a várakozás tárgya? A legnyomasztóbb leg- aggasztóbb a Jézus várakozása, aki szíved ajtaja előtt áll és zörget s bebo- rakozás tárgya? A legnyomasztóbb, leg- aggasztóbb, mert életed-halálod múlik azon, vájjon bebocsátod-e magadhoz az égi vendéget s megosztod-e vele vacsorádat? Az ádvent várakozásában ez a legfontosabb, hogy végre tartalommal teljék meg a szived s éljen benned a Krisztus! _______________________________ 217. M ohr Gedeon. Honvéöeinlc tlxennek. Horváth Lajos honvéd a B. 795. t. számról üzeni hozzátartozóinak Budapestre, feleségének, kisleányának, apósának Dunakeszire, szüleinek és testvéreinek Győrbe, Kövecses Jánoséknak és az Ifjúsági Egyesület mindkét osztályának Győrbe: egészséges és jól vagyok már, felgyógyultam égési. sebemből a kórházban, amelyet rövidesen el is hagyok; ne nyugtalankodjanak. Isten áldását kérem mindnyájukra. Takács Lajos honvéd a B. 183. tábori számról üzeni szüleinek és testvérének Belpéc községbe: egészséges, jól van, csak több postát vár; sokszor csókolja szüleit és testvérét. Horváth Nándor honvéd a B. 183. t. számról üzeni édesanyjának és testvérének Szencre: egészséges és jól érzi magát, kéri édesanyját és testvéreit, hogy többet írjanak. Sana; Gyula tizedes a Z. 23. tábori számról üzeni Homokbödögére szüleinek, testvéreinek, rokonságának és mindazoknak, akik imádkozó szívvel gondolnak rá, hogy jól van, sokat gondol haza s levelet többet vár. Számtalanszor csókolja mindnyájukat a boldog viszontlátásig. Rendelje meg TAMMINEN: ÜJ REGGEL — ÜJ KEGYELEM c. könyvét. A testvér reformátusok kiváló szórványgondozó folyóirata a Lelkigondozó a könyvről ezt írja A magyar igehirdetés régóta nélkü főzte azt a hangot, ami Tamminen finn esperestől jött most át hozzánk. Mindenegyes beszéd csak igehirdetés és semmi más, de éppen azért oly életszerű annyira mindennapi életünkbe vágó, ami re csak nagyon kevés példát lehetne felhozni. Igaz, olvasás közben érezzük hogy nem magyar igehallgató közönségnek hangzottak el e beszédek, hanem olyannak, amely benne él az evangélium világában s sokkal inkább át van hatva mindennapi élete is az Igétől, mint a ml magyar igehallgató gyülekezeteinké. A Harangszó nagy szolgálatot tett ezzel a kötettel. Bár minél előbb újabbak következnének. A könyv ára 6 pengő.